Evangélikus Népiskola, 1935
1935 / 1. szám - Kuszák István: Elvész a tudomány nélkül való nép
14 Ebben a munkában pedig részesedni kell minden jóérzésű embernek. Hallottam már olyan analfabéta tanfolyamról, melyen a nyolcvan holdas gazda együtt tanult a béres gyermekével. Ahol a vezetők felismerik a kor szükségletét s van társadalmi felelősségérzet, az analfabétizmus szégyene mindenütt eltüntethető, A bibliai prófécia hasít bele lelkűnkbe akkor is, amikor azokra gondolunk, akik a legszükségesebb elemi ismereteknek sincsenek birtokában. Ki tudná megmondani ezek számát? Legnagyobbrészt azok közül kerülnek ki, akik a háború alatt voltak iskolakötelesek, amikor igen sok iskolának zárva voltak a kapui s nem hívta a csengő munkára a gyermeksereget, mert a tanítójuk ott volt, ahol ágyúval harangoztak mindenkinek. De, ha volt is tanító a faluban, iskolába csak azok a gyermekek jártak, akik gyengeségüknél fogva nem segíthettek az itthonmaradottaknak. Még az 1920—21. iskolai évben is csak minden hatodik mindennapi tanköteles és minden második ismétlő köteles volt beiskolázva. (Megdöbbentő statisztika! — Szerk.) Csoda-e hát, hogy üresen maradtak a koponyák?! De tudomány nélkül való a mi népünknek az a rétege is, amely nem tartozik az analfabéták és az elemi ismeretekkel nem bírók csoportjába. Tudomány nélkül való azért, mert nincs birtokában azoknak az ismereteknek, melyeket a népeknek a világháború után kifejlődött gazdasági versenye, főleg a tengerentúli piacoknak a háború után megszerzett nagy pénzügyi és technikai előrehaladása tőlünk is feltétlenül megkívánnak. Az a százszor hallott követelés, hogy a több és jobb termeléssel a magyar mezőgazdaságnak és iparnak elismert helyet kell kivívnia a világ termelésében és forgalmában, ma is fennáll (bár egyesek mosolyognak rajta); mert addig, míg azt el nem értük, egyre nagyobb mértékben fog pusztulni a mi népünk, egyre több lesz a nyomor öngyilkosainak — és az összeomlott családi tűzhelyeknek a száma s a helyett, hogy visszaállítanánk a régi Nagymagyarországot, egyre közelebb jutunk ahhoz az időhöz, amikor beteljesednek rajtunk az írás szavai. Ha figyelemmel kísérjük a világ gazdasági és kulturális harcát, kénytelenek vagyunk belátni, hogy nagy, kétségbeejtöen nagy igazság van ebben a megállapításban. A másik gondolat, mellyel a fokozottabb népművelés szükségességét bizonyíthatjuk, az, hogy Trianonban nemcsak az ország hullott darabokra, hanem a lelkek is. Nézzünk csak körül: sziklává keményedéit anyagiság és önzés s ostoba rangkórság, mely még a koldusok közt is különbséget tesz, hitetlenség, paráznaság mint ordító oroszlán járják a falvakat éppúgy, mint a városokat és szaggatják darabokra a lelkeket. „Össze van törve a magyarság lelke“, mondja Ravasz püspök is. „Olyan itt mindenki, mintha egy szét- omlott katedrálist gyermekek akarnának felépíteni és mindenki megragad egy kődarabot, oszlopfejet, letört kőrózsát s ahhoz akarja hozzáépíteni a templomot.“ Ennek a pusztításnak megakadályo zása, a széttördelt lelkek összeforrasztása, egészséges és egységes közszellem megteremtése s a lelkeknek egy testvéri közösségbe való összevonása: erre van hivatva a tervszerűen irányított isko- lánkívüli népművelés.
