Evangélikus Népiskola, 1935
1935 / 1. szám - Újesztendei szózat
9 Ennek az evangélikus egyház jobb jövője szempontjából olyan végtelenül fontos munkatársi és hittestvéri őszinte jóviszonynak a megteremtése, fejlesztése és állandó ápolása nekem legkedvesebb, de egyben legszentebb kötelességem leend. Tanító bajtársaim! Új év küszöbén új vezető, új elnök áll előttetek! Én nem akarok új utakon járni. Én azokon a jó, megtaposott utakon akarok becsületes szándékkal tovább haladni, melyet kiváló, példát mutató és útjelzőt jelentő elődeim: Sass István és Krug Lajos jártak. Nekem más feladatom tulajdonképen nincsen, mint a ti megértésiekkel ezt a megkezdett utat, melyet azonban az idők mosto- hasága, a ridegség, a nemtörődömség, a méltánytalanság és az igazv ságtalanság dudvái, a mai idők embertelen önzése és kaján irigy- sége ellepett, fokozatosan megtisztítsam, járhatóvá tegyem. Nem könnyű az út, mely előttem, mely előttetek áll. Munkám eredménye legnagyobbrészt a ti kezetekbe van letéve. Ha híven követtek, ha megértéssel lesztek nemes, közös célkitűzéseimmel szemben, ha elnézők lesztek emberi gyarlóságomból folyó természetes gyengeségemmel szemben, ha áldozatkészséggel, önzetlenül követtek, akkor Istennek megsegítő kegyelmében bízva, tudom, hogy utunk, ha göröngyös, nehéz és tövises is, de elöbb- utóbb mégis csak eredményes és gyönyörűséges is lesz! Ebben a boldog reményben köszönöm és kérem ezúttal és ilyen formában is bizalmatokat. Ilyen nemes szándékoktól eltelve, köszöntelek benneteket tiszttársaim nevében is és kívánok minden kedves tanító bajtársam- nak Istentől megáldott és megszentelt boldogabb újesztendőt! Gríeszhaber Endre Henrik, elnök. Újesztendeí szózat. Fenyőillatos karácsonyi hangulat, ünnepi orgonazengés, felfakadó hitvirágok, szárnyaló angyalének, elhalkultanak. Az örömmámor, a csodás betlehemi fényesség után szívünkben még zsongó, lüktető érzésekkel, ajkunkon a békességet adó ima foszlányaival, szemünkben a könny morzsáival oda vágyunk, vissza a mindent feledtető, minden égő sebünkre gyógyirt, pihenést adó Beteljesüléshez, Ámde a könyörtelen „hajrá“ tovasodor innen és magunkba ros- kadva, fényt vesztett szemekkel, rogyadozó térdekkel újra csak ott találjuk magunkat a szürke hétköznapok örök vándorainak országúján. Országúton?! Haj, mióta a 20. század emberisége csődbe jutott, ott csak a szerencse fiai törtetnek előre. Túlmagasra emelt fővel, gőgös vigyorsággal a „győző“ bajnok észvesztő mámorában észre sem veszik, hogy a síma úton, hol könnyű lenne a járás, gö
