Evangélikus Népiskola, 1934
1934 / 9. szám
Szerkesztői üzenetek. Újból felkérjük az összes hátralékban levőket, hogy rendezzék ügyüket most szeptember havában. A beíratások alkalmával befolyó összegekből telik előfizetésre is. Kérjük tehát kedves kartársainkat, hogy haladéktalanul küldjék be iskolájuk után az előfizetési dijat és ne kényszerítsenek sok költséggel és fáradtsággal járó postai megbízólapok szétküldésére. G, E. Nagyveleg. Nagytiszteletű Úrnak kedves sorait hálásan köszönöm. Ha mindenki oly emelkedett gondolkodással fogadná a tanítóság kívánságait, akkor az új egyházalkotmány tételes törvényekben biztosítaná a tanítóságnak olyan érvényesülési területet, melyen aztán képességeit az egyház és iskola javára kifejthetné. Azt mondja Nagytiszteletű Úr: „Ha a tanítóság több részt kér a munkából, miért ne adjuk meg neki? Az aratni való úgyis sok, a munkás kevés; aki részt akar veníni az aratás munkájában, hadd álljon oda! Az egyházmegyei, egyházkerületi és egyetemes bizottságokban nagyobb számarány illeti meg a tanítóságot. Nem helyeslem az egyházmegyei, egyházkerületi és egyetemes presbitériumok szervezését, de ha már mégis meglesznek, mindegyikben helyet kell kapnia a tanítóság képviseletének hivatalból. Szerintem az volna a leghelyesebb, ha egyes bizottságok egyharmada lelkész, egyharmada tanító, egyharmada nem-egyházi („világi“) volna. Amilyen helytelen volt annak idején, hogy a tanítóegyesületek elnöke lelkész volt, olyan helytelen ma az, hogy a tanügyet az egyes fokozatokban lelkész referálja. A népiskolai ügyeket tanítóknak, a középiskolait tanárnak kell referálni. A tanügyi előadói tisztség helyett helyesebb volna egyházmegyei, egyházkerületi és egyetemes tanfelügyelői tisztségeket szervezni, melyeket a tanítóegyesületek javaslatára az illetékes közgyűlések töltenék be. Természetesen tiszteletbeli tisztségekre gondolok, A tanfelügyelők hivatalból tagjai lennének az egyes presbitériumoknak, ők lennének hivatalból elnökei a tanügyi bizottságoknak. Nem a tanító, hanem az egyház érdeke, hogy a tanítót minél szorosabban fűzzük az egyházhoz. Ha gyermekeink tanítását, nevelését jellemképzését rá merjük bízni a tanítóra, miért ne állíthatnánk oda az egyházkormányzás sokkal kisebb felelősséggel járó tereire? Ne válassza el, hanem hozza közelebb egymáshoz az egyházalkotmány a lelkészt és tanítót, hadd építsék szeretettel, egyetértéssel egyházunk jövőjét!“ Ehhez a megnyilatkozáshoz nem füzünk kommentárt, csak meleg szeretettel szorítjuk meg Nagytiszteletű Úrnak felénk nyújtott baráti kezét!
