Evangélikus Népiskola, 1933

1933 / 1. szám - Kántori rovat - Az orgona

22

;E£=]

KÁNTORI ROVAT

Az orgona.

Az orgona eredetét homály fedi. Hogy miből és hogyan alakult ki, azt sokan és sokféleképen gondolják. Egyesek a régi skót dudából származtatják; annyi bizonyos, hogy a régi jeruzsálemi templomban volt orgona, melynek hangja az olajfák hegyére is kihallatszott. A 150. zsoltár 4. verse említi az orgonát, mondván: ,,Dicsérjétek őteí dobokkal és sípokkal: dicsérjétek őtet húroknak zengésével és orgonákkal“ (régi 1660-as ford. Károlyi-biblia szerint). A bölcsesség könyve a gonoszok életét és tetteit a széthangolódott orgona zengéséhez hasonlítja (19. rész, 18. vers).

Az orgona a maga komoly, nemes hangjával csakhamar elsőrendű szerephez jutott az istentiszteleteknél és a templomok misztikus csendjében lassan-lassan fejlődött tökéletességének mai magas fokára. Ez a fejlődés azonban nem ment oly símán, mint ahogy gondolni mérnök.

Az orgona fejlődésének voltak sötét napjai is. így pl. aquinói Tamás nyíltan hadat üzen az orgonának és a hitújítók sem tartották valami nagyra. A XVI. században mindenfelől súlyos panaszok merültek fel az orgona ellen, úgyhogy a tridenti zsinat (1545—63) kénytelen volt eltiltani az orgona ,,túlgyakori‘‘ használatát és úgy a katho- likusok, mint a protestánsok ,,megtérési“ időt szabtak ki az orgonának, melyen túl a templomból való száműzetés várt reá.

Az akkori orgona ezt meg is érdemelte, mert a szerkezeti tökéletlenségét fokozta az orgonisták játékmódja, így a párhuzamos kvin- tekkel kísért és egyébként is rosszul hangzó orgona létjogosultságát mindinkább kétségbe vonták. Ez a felfogás annyira úrrá lett, hogy pl. a római Szt. Péter-templomban ma sincs megfelelő, nagy orgona, csupán két hordozható orgona van ott felállítva (Geyer). De ugyanilyen idegenkedéssel fogadták az orgonát a reformátorok is. A kálvinisták jó ideig nem is tűrték tesnplomaikban az orgonát, Luther meg gyerekesnek ítélte azt a felfogást, amely az Isten igéje helyett orgonára, miseruhára és harangokra fektette a fősúlyt.

Ma mindezeken túl vagyunk, a legutolsó falusi templomunkban is ott áll az orgona, amely az ének vezetésében elsőrendű tényezővé fejlődött és amellett a korálok művészi feldolgozása révén mind nagyobb megbecsülésnek örvend; de ott áll a ragyogó hangversenytermek műélvező publikuma előtt és repeső lelkesedést kelt az ember szívében, amidőn az emberi kitartás, az emberi akarat és tudás eme idegérzékenységű műremeke megszólal és csodálatos hangszíneivel a „harmadik égig emel“, hol az ember olyat hall, amit „nem lehet kibeszélni és nem lehet leírni“, (II. Kor. 12. 4.)

De a fejlődése útja nehéz és hosszú volt. Amellett ez a fejlődés