Evangélikus Népiskola, 1931
1931 / 2. szám - Grieszhaber Endre Henrik: Fogalmazás, írás, olvasmánytárgyalás
u ment az emlékezetébe, azt mondhatjuk, vérévé vált. Minél több szót tudunk így a gyermeknek a tudatába belevésni, annál helyesebben fog írni. Szint© azt mondhatnék, a gyermekeknek minden egyes szó- írását be kell emlélniök. Ennek könnyűsége természetesen a szavaknak mikéntjétől függ. Vannak szavak, melyeknek írását még akarva sem tudja rosszul írni. Elég, ha egy-kétszer írta és már benne marad lelkében, Viszont vannak olyanok, melyeknek írásánál mindig kételyei támadhatnak; ezeket kell összeválogatni és bőven alkalmat adni a gyakorlásra. Az új tanterv a nyelvtan helyébe ezt az elnevezést vett©: nyelvi magyarázatok. Azt gondolhatnék ezután, hogy most már semmiféle nyelvtan még véletlenül sem fordulhat ©lő a népiskolában. Ha azonban az anyagot vizsgáljuk, akkor azt látjuk, hogy csakúgy van abban hangtan, szótan és mondattan, mint a régi tantervben is. Sőt még egy kis stilisztikával, verstannal is bővítve. Mi ennek a célja? Semmiesetre sem az, hogy nyelvtant egyáltalában ne tanítsunk, mert hiszen a helyesíráshoz és fogalmazáshoz feltétlenül szükséges egy bizonyos mennyiségű és minőségű nyelvtani anyag. Hogyan tudna a gyermek helyesen írni, ha nem ismerné a hangtani részt? Hogyan tudna fogalmazni, ha nem tudná az alany és állítmánynak helyét a mondatban? Igenis szükségesek bizonyos nyelvtani szabályok, mert hiszen pl. a német helyesírásnál az ,,sz“ betű sokféle változatainak használatához kellenek bizonyos szabályok. Tudnia kell, hogy az egyik ,,sz" csak a szó és szótag elején, a másik pedig csak a szó vagy szótag végén használható. Tudnia kell, hegy ha ,,sch“-t mondunk is, de írni csak „sz“-t szabad. Ez pedig már bizonyos vonatkozásban nyelvtani szabály. Azonban az elnevezés megváltoztatásával a tanterv a régi módszerünket akarja kiküszöbölni. Azon helytelen eljárásunkat, hogy mi felállítottuk a nyelvtani szabályt és arra ráhúztunk néhány példát, ezt heemléltük és a többivel nem törődtünk. Mert ha jött egy nem szakember tanfelügyelő, az rögtön azzal kezdte: „Tessék elemeztetni! Mondjanak egy többszörösen összetett mondatot. Keressék meg ebben az alanyt, állítmányt stb." A tanítónak szakértelme fogja megsúgni azt, hogy mi szükséges a nyelvi magyarázatokból, avagy nyelvtanból ahhoz, hogy gyermekeink helyesen tanuljanak meg fogalmazni és írni. És nem fogja előre beemléltetni a szabályt és csak azután a példákat keresni. Hanem éppen megfordítva, alkalmilag rávezeti a sereget a szabályra, anélkül, hogy a gyermek ©lőtt az érthetetlen volna, mert vele fogja a szabályt inegformuláz- tatni. Csak mellesleg kívánom ezzel kapcsolatban megemlíteni, hogy a „Néptanítók Lapja“ múlt évi 15.—16. számában egy igen életrevaló cikk jelent meg ezen a címen: „Tanítsunk-e nyelvtant a népiskolában?“ Bár nem osztom mindenben véleményét, mert itt-ott túlzásokba csap, mégis igen sok igazságot tartalmaz és fényesen belevilágít abba a' tarthatatlan iskolába, ahol nem a gyakorlati élet, hanem a szabály a fődolog. Döntő fontosságú úgy a fogalmazás, mint pedig a helyesírás szempontjából az állandó javítás, az elkövetett hibáknak megfigyelése,
