Evangélikus Népiskola, 1931
1931 / 2. szám - Páter Jenő: Elégedettség - elégedetlenség
Elégedettség — elégedetlenség. A múltkoriban a rádió nagyszerű „Mit üzenjek“ többek közt üzent egy tanyán élő tanítónőnek is, aki penészes szobában lakik, százhatvan pengő a fizetése, boldogságot talál a tanyai gyermekek naivságában és nagyon megvan elégedve a sorsával. Idáig még csak hagyján, de többek közt ezt is találja írni a kis „elégedett“: üzenem a városban lakó kartársaimnak, hogy kár elégedetlenkedniük, mert az ő helyzetük az enyémnél mennyivel jobb és én mégis megvagyok elégedve sorsommal... Szórul-szóra már nem emlékszem a szavakra, de az értelmet pontosan visszaadtam Azt hiszem, hogy kedves tanyai kartársnőm egy kicsit elvetette a sulykot. Kár a szentimentálizmus kedvéért irogatni akkor, amidőn önmagunknak és tanítóegyetemünknek veszteséget okozhatunk. Amellett a száj meghazudtolja a szívnek a szavát. Én nem hiszem, hogy a penészes szoba megelégedést hozzon egy olyan ember leikébe, ki kultúrembernek tartja magát. Nem hiszem, hogy százhatvan pengővel lenyomható lehessen a mérleg ama serpenyője, melybe a tanító fáradsága tétetik. Nem hiszek a tanyai gyermekek naivságában, mert az nem létezik az életkörülmények folytán. Ami pedig nincsen, az nem adhat megelégedést. Ma a tanító, legyen az a legelhagyottabb tanyán, vagy a városban, sorsával megelégedve nem lehet, mert ép attól a szükségestől ütik el legtöbbször, ami jelenti néki az életet, a haladást, a fejlődést. A városi tanítót csak az nézi az irigység szemszögéből, aki a társadalmi érintkezés könnyű oldalait vizsgálja. A papra alkalmazott közmondás: a jó pap holtig tanul, áll százszorosán a tanítóra is. Az ebben való mozgási kört megtudja teremteni a tanító magának a tanyán ép úgy. mint a városban, csak adják meg a lehetőséget. Százhatvan pengőből gyermeket nevelni, búvárkodni, folyóiratokra, szak- és tudományos könyvekre előfizetni nem lehet. Úgy elegendő az a százhatvan pengő, ha csak a test táplálkozására, s a lélek táplálására elegendőnek tartom a gyermekek naivságát. En a városi és nagyobb községekben működő kartársakat csak abból a szempontból tudom irigyelni, hogy munkájukat többre értékelik. Ahol a nagyközönségnek finomabb az ízlése, ott szebbel lehet produkálni. Lehet, hogy sokszor több fáradtsággal, de az is bizonyos, hogy nagyobb ambícióval is.
