Evangélikus Népiskola, 1930
1930 / 2. szám - Válasz (KV-Nv): Kf = D:R című levélre
dörgésre, de már az esti szellő lágy fuvalmának simogatására is dalba zendül lelkűk. Emberekre, akik örökké égő lámpát hordanak szívükben, lelkűkben, amellyel be lehet és be is fcgnak világítani az élet sötét zsákutcáiba. Emberekre, akik tudják, hogy honnan jönnek és tudják, hogy hová akarnak eljutni. Olyan emberekre, akik nemcsak ,,nézve“, de „látva“ fogadják el azt, ami van, de sohasem fáradnak el a nagy, szebb, emberibb jövendővárásban. Olyan magyar emberekre, akik nemcsak hallomásból tudják, de érzik is, hogy az a vér, mely szívükön átdobban, az anyaföld illatát hordozza, amely millió- és milliószor lüktet át a verítékes hcmlckcn, kézen a mindennapi kenyérbe! Bizony isteni kéz kell ahhoz, hogy a ma emberéről azokat a még megmaradt tcrzkinövéseket, melyeket századok, évezredek pora hintett be, észrevétlenül, hogy úgy mondjam, fájdalom nélkül lemetszhesse, elsimíthassa. Biztos kéz kell ahhoz és soha nem lankadó, mely az isteni embert beszennyező állati örökségeket halálra fojtja. Ezer és ezer isteni kéz kell, amely száz és száz alkalommal lenyúl a Földre és felemeli a porban fürdőző embert. De e kezek nem elégszenek meg ennyivel, hanem magukkal vonják a magasba s onnan mutatják meg nekik a Földet, mondván: „Most nézz körül! Olyan ám a világ, amilyennek innen felülről látod! ítélj tehát, ha kell, de soha ne Ítélj el önzőén semmit és senkit!“ S akkor az az ember, nagy és kicsiny, onnan, a magasból észre fogja venni, hogy a sárból, lélekből formált emberek között vannak olyanok is, akik szüntelenül — felfelé tekintenek. Látni fogja onnan, hogy azok, mintha csak egyik lábukkal járnának ezen az árnyékokkal telehintett, sáros Földön, a másikkal egy szebb világban kóborolnak állandóan. Abban, melyet szívük és lelkűk teremt! Egyik kezükkel kézen fognak bennünket, a másikkal összeszedik azt a sok-sok illatos virágot, melyet abban a másik világban találtak és elibénk szórják: nesze, tied mind, neked adom! , . . És az a csodálatos erő, mely bennünket a magasba, egy tisztább légkörbe képes vonni, hová a Föld legsötétebb zúgából is valami parányi fény csillog: az a csodálatos erő csak a lélek lehet. Az a lélek, mely beletemetkezett a fekete betűk közé! Ahonnan a szomorúság szívünkbe sír s a jókedv arcunkra varázsolja a mosoly rózsáit: ahonnan soha nem érzett erők támadnak karjainkba. A jó könyv! Meg lehet-e szerettetni? Meglehet. Még pedig már az iskolában! Hogyan? Nem erkölcsi prédikációkkal: nem. Ezer és ezer apró alkalom kínálkozik reá, de ezeket meg kell látni! Egy szó, melyben a lélek zokogása vergődik. Egy mozdulat, mely szomorúbb, többet mond, mint száraz, fakó levél suhánása. Egy tekintet, dacos, melyben Nagy- Magyarország elolthatatlan, égig csapdosó lángja lobog! , . . íme, ezek. Ilyenek . . . Kedves gyermekem! Ebben a könyvben benne van mindaz a fájdalom, amely kicsiny szívedet is nyomja: add hozzá a tiedet.
