Evangélikus Népiskola, 1930
1930 / 1. szám - Major Samu: Akik elmentek
27 lebbi jövő megadja a halottnak majd azt, amit a jelen kor az élőtől megtagadott. — Legyen áldás emlékezetén! Stoll Ernő. Eltávozott közülünk ismét egy jó ember, egy izig-vérig néptanító,, akinek neve csendes munkálkodása dacára is valóságos fogalom tanítói közéletünkben. Nemes szíve 1929. december hó 27-én dobbant utoljára s futótűzként terjedt el egy röpke pillanat alatt a rettenetes hír: — Meghalt Stoll Ernő! És mi, akik a karácsonyfa alatt ünnepeltük nem sokkal előbb még az örökszeretetnek, a Megváltónak születésnapját, a fájdalomtól összeszcrult szívvel, bánatos lélekkel siettünk a gyászos ravatalhoz, hegy láthassuk mégegyszer és utoljára szeretve tisztelt kartársunk és jó barátunk megdicsőült lelkének legalább az itt maradt porhüvelyét, utolsó Isten hozzádot mondjunk neki és szeretettel fogjuk meg azt a megmerevült kezet, amellyel életében annyi jót tett. Sokat szenvedett, mert hisz' a halál kaszája már másfél év óta suhogott körülötte, legyengült szervezete azonban csodálatos módon dacolt a betegségek özönével, és ő csendes megadással, Istenbe vetett bizodalcmmal viselte a mindig jobban súlyosodó szenvedéseket. Vártuk bár a minden pillanatban bekövetkezhető rettenetes csapást, mégis készületlenül talált bennünket az elválás órája. A biztató remény mindig azzal vigasztalt bennünket: — Nem halhat az meg a férfikor derekán, akinek még e földön hivatása van! A sors azonban máskép határozott és bármilyen keserű is a pohár, meg kell nyugodnunk végzésében. Nem szenved már. Mosolyogva pihen ravatalán és jóságos szeretet sugárzik a kihűlt lény ábrázatából, mintha csak vigasztalni akarná görcsösen zokogó környezetét, a szörnyű gyásztól annyira lesújtott nővérét és jóságos hitvesét: — Ne sirassatok, hiszen a halál nem megsemmisülés, hanem csak átmenet az örökéletre! Egész élete példaadás volt arra nézve, hogyan töltheti be az ember legszebben és legjobban földi pályafutását. Mintaképe volt a szorgalomnak, a haza és egyháza iránti hűségnek, a becsületességnek. Nemesen telt el ifjúsága. Nem habzsolta ki a meggondolatlan, forróvérű fiatalságnak kétes örömeit. Gyermeki szeretete az öreg szülei iránti tiszteletben tündöklik előttünk, akiket ifjúkorában magához vesz s aggkorukig szereti és ápolja őket s szinte a szíve hasad meg, amidőn a könyörtelen halál elszakítja először a rajongásig szeretett anyát, majd kevés idő múlva a jóságos apát tőle. Nemes lélek lakozott benne, párosulva erős akarattal. Visszavonult magányában magas műveltségre tesz szert. Az irodalom minden fajtája érdekelte és ismereteit a nyári vakációban több alkalommal külföldi utazásokkal gazdagította. Kiváló pedagógus és tanítványainak gondviselő atyja volt. Tudós és író ő egy személyben. Magasba
