Evangélikus Népiskola, 1929
1929 / 11-12. szám - Egyesületi élet
320 mondotta többek közt. Bizonyságot akarunk tenni amellett, hogy mint hithű evangélikus tanítók nemcsak Krisztus országát építjük, hanem megalázott hazánknak is emelünk oltárokat. Ez az evangélikus tanítóság eszményi feladata. És mi görnyedve és verejtékező arccal hordjuk a gránitkockákat egyházunk és nemzetünk jövendő nagyságának fundamentumához. De magunkkal is akarunk foglalkozni. Rá akarunk mutatni azokra az égő sebekre, amelyek minduntalan felfakadnak és sehogysem tudnak behegedni. Gyengeségünkből erőt akarunk kovácsolni és felkészülni a küzdelemre, amelyre érdekeink védelme kényszerít. Megingathatatlan hittel kell bíznunk egy biztosan bekövetkező szebb jövőben. Szabadítsuk meg lelkünket a pesszimizmus mételyétől, mert az mint méreg marja szét akaratunkat és aknázza alá kitartásunkat. Inkább telítsük meg keblünket a lélek oxygénjével: az optimizmussal. Ez átsegít minden nehézségen, — szárnyat ad a gondolatnak, megacélozza önbizalmunkat és tettekre késztet; mint hűséges társ mellénk szegődik és elkísér az élet rögös ösvényein, míg célhoz nem érünk. Egy mindeneket átfogó hatalmas elhatározás, soha meg nem torpanó akarat vigyen lendületet minden akciónkba! Azért állítsuk félre utunkból az örökké aggodalmaskodókat, zárjuk ki sorainkból a konkolyhintőket, mert ha válvetett erővel és igazságunk szeplőtlen vértezetében szádunk sikra úgy anyagi, mint ideális céljainkért: a győzelem el nem maradhat, — Ezt most, az összehívandó zsinat előtt külön is hangsúlyozom. Egy pillanatig sem kételkedem haladó egyházunk mérvadó tényezőinek sokszor tapasztalt megértő jóindulatában, — de könnyen meglehet, hogy az egyházhoz való jogviszonyunknak méltányos és közmegelégedést keltő rendezését csak akkor várhatjuk a törvényhozó testülettől, ha valóban erőnek bizonyulunk és mint szétbonthatatlan, egységes korporáció jelenünk meg a porondon. Az előítélet és elfogultság rozsdás zárai csak akkor pattannak le a kinoseket rejtő Szézám kapujáról, ha varázsvesszővel érintjük azokat. E varázsvessző pedig a jelige: Egy mindnyájunkért, mindnyájunk egyért! A nagy tetszéssel fogadott megnyitó után felállva hódolt a közgyűlés a hősi halált halt ötven evangélikus tanító emlékének. Azután Somogyi Béla terjesztette elő tartalmas és széleskörű titkári jelentését. Nagy melegséggel búcsúztatta a múlt év halottai közt a nagy mesemondót, Benedek Eleket és a tanítóság egyik legnagyobb vezéralakját: Alexy Lajost, Grieszhaber E, Henrik indítványára az evangélikus tanítóközgyűlés elhatározta, hogy memorandummal fordul Klebelsberg Kunó gróf kultuszminiszterhez és kérik, hogy a terményfizetéses tanítók búzajárandóságát a tényleges állapotnak megfelelő egységárban számítsák be. A tanítókat, törvényes fizetésükkel szemben, e méltatlanság miatt olykor 600—800 pengős veszteség is éri. A kántori jövedelmek is rendezetlenek, s amikor minden más állami tisztviselő megkapja fizetését annak rendje-módja szerint, a tanítóságot valami különös fá- tum üldözi, — mondotta az indítványozó. A búzaárakat minden évben augusztus elsejei paritás alapján rögzítsék és tüntessék el a kü
