Evangélikus Népiskola, 1929
1929 / 1. szám - Elefánty Sándor: Alexy Lajos, mint tanító
5 talán nevetségesen, közben kutatva alapozta, tisztázta, kiegészítette, megerősítette a gyermek fogyatékos erkölcsi fogalmait egyszerű mesékkel világosítva. A hatás bekövetkezett: a gyermek erkölcsi élete fejlődésnek indult. Megtalálta az egyetlen alapot, ami a kiindulás ma is, amit ma is sokan vitatnak, a vallási tanterv se akceptál, azt, hogy nem bibliai történet kell a hat éves gyermeknek, hanem naiv, egyszerű gyermeki életből ellesett episzódok, megtörtént gyermeki esetek. Ezt írta le kéziratában. Én is őrzöm egy példányát. Ebből íródott 1926-ban az Alexy—Kiszely szerkesztésében megjelent Vallástan az osztott és osztatlan evang. elemi iskolák I.—II, osztálya számára, 1896-ban, 1921-ben bibliai történetei naiv, gyermeki nyelven. Milyen intuitív tanítói megérzés, zsenialitás volt egész lénye. Pedig hol volt akkor még a gyermektanulmányozás. Megérezte, hogy a gyermek a központ, a vallástanítás, erkölcsi oktatás is gyermekfejlődéstani alapon indulhat el s fejleszthető tovább. Mit meg nem tett a gyermekért: kartársak, hatóságok, emberi kényelmességek, személyi önös érdekek mind eltörpültek előtte, ha a gyermekről volt szó. Váljon ma is így van? — Hiszem, Ráffay Sándor illusztris püspökünk, mint Alexy volt tanítványa, abból a gyermekkori emlékekből merített, amikor 1910-ben megírta „Útmutató a Jézushoz“ című művét az I,-—II. osztály számára. A példaadásban nagy nevelői értéket lehelt egész egyénisége. Munkájában pontos, rendes, ugyanazt másoktól megkövetelő. A tem- plombajárást példával mutatta, mikor nem is volt soros kántor. A konfirmandusoktól úrvacsorajárás előtt megkívánta a bocsánatkérést; maga is gyakorolta, mikor lement az oltárhoz, kezet fogott kartársával s abban minden volt. Ezek a pillanatfelvételek életéből mutatják nemes lelki nagyságát. Nevelői eljárását példázza az alábbi, megtörtént eset. Egy tolakodó fiú járt velünk, akire panaszkodtak tanulótársaim, szülei egyaránt. Kézenfogva vezette be apja Alexy elé, látszott a fiún a verés, az ijedelem. Némán hallgatta Alexy az apa panaszát. Aztán megfogta a gyermek arcát, áthatóan nézett bele az ijedt szempárba és annyit mondott: „Pista fiam, mindent hallottam, máskor azt ne tedd!“ Aztán intett az apának, aki el is ment, Pistának, hogy üljön le a helyére; aztán felénk fordult és annyit mondott: „A lopásról akartam tanítani nektek. Nem tanítok. Láttátok, megértettétek.“ Pista megbánta, amit tett; szeme Ígérte, lelke fogadta. Nem lesz belőle tolvaj, Pista meg mi is éreztük szava súlyát, az abból kiáradó szuggesztív erőt: Ne lopj! Azt mondhatná valaki: De Amicis írt ilyeneket a Szívben. Igen, de hol volt akkor De Amicis magyarúl. Nagyságát mutatja, hogy amikor tanítóképzőbe kerültem s kerültek azok, akik tanítókká váltak, hogyan támogatott a nyári hónapok alatt. Rendelkezésünkre állt az iskola harmóniuma, a templom orgonája. Hogyan szórta szét lelke kincseit, tanításait, tanácsait kö-
