Evangélikus Népiskola, 1928

1928 / 1. szám - Somogyi Béla: Eszmék, törekvések a pálya határköveinél

3

Eszmék, törekvések a pálya határköveinél.

Ádventi hangulatú esti órában ülök íróasztalomnál. Körülöttem játszó gyermekeim hangos zsivaja egy közeli nagy esemény naponta ismétlődő előjátéka: karácsonyvárás! Ha kissé kiragadom magamat az ádventi nagy várakozás gyermekiességgel körülölelő, bűvös varázsköréből, — a visszaálmodott gyermekkor hímes mezejének sok illatos virága közül — elém toppannak a férfikor feladatai, problémái, eszméi. A családfő kötelességei ugyan egy időre elvonnak minden más törekvés kormánykereke mellől és a magam egyéni életének élésére indítanak, de csakhamar vissza kell térnem a megszokott munkarend egymásba kapcsolódó teendőihez. Mégis — valahogyan ádventi képe van körülöttem mindennek. Amíg evangéliomi hitemmel a Megváltó nagy áldozatán, csodálatos emberszeretetén elmélázom, rágondolok a ma emberére. Amíg a régi, keményszívű hitetlen nép messiásvárásán elmélkedem, odaállítom melléje megrabolt hazám magyar ádventéí élő, magyar jövendőt sóvárgó gyermekeit és magam is magyar megváltást váró lélekkel állok a nagy, ünnep előtti készülődés sürgés-forgásában, ott leíkemet erősítem, reménységemet szítom.

Egy uralkodó erény jegyében fonódik össze minden készülődés: a szeretet jegyében. Csodálatos ereje van ennek a nagy erénynek! Mennyi gátat lediint, mennyi sebet bebalzsamoz, mennyi tört reményt életre ébreszt! Mikor a magam életproblémáin töprengek, mennyi felhőt elűz életem egéről ez a nagy érzés: a szeretet. Tudom, hogy az ádventi reménység beteljesedése estéjén boldog lesz kis családom, hiszen olyan sok-sok kincsesei felérő nagy értékünk lesz: isteni szeretet, amit azon a napon lehozott ide a Megváltó és teremtett vele csodálatos emberi szeretetek

Ez a szeretet pótolja mindazt, amit idevarázsolni gyermekeim közé oly nagyon szeretnék karácsony estéjén, de amiből megvalósítani talán csak keveset tudok, ez ad szegény, didergő iskolásnövendékeimre meleg ruhát, lábbelit és feledtet szegénységet, sorscsapásokat, Micsoda erő van a szeretetben! Megmozdít millió és millió embert és egy cél felé vezet: könnyet törölni, sebeket gyógyítani és boldoggá tenni minden gyengét és gyámoltalant!

Egy-egy nagy ünnep nemcsak az esztendő múlásának határköve, hanem életpályák, eszmék, törekvések útjának is kilométerjelző köve. Ilyen egy-egy karácsony is. Előttem is elvonul ilyenkor az átélt szeretetünnepek sora. Látom magamat, mint kezdő tanítót közel két évtized távlatában, pályám küszöbén. Volt már akkor is részem meleg, örömtelt ünnepi boldogságban, de lelkemen még ott sajgott az élet korán reám sújtó ostorcsapása: atyám elhúnyta. Hogyan könnyíthettem lelkem terhén? Szeretettel! Nemcsak egyéni életemben rámsugárzó szeretettel, ennél többre vágytam, sokkal többre! Hivatásszeretettel növeltem meg a családi kötelékek rámsugárzó melegét. Hivatásszeretetem lángját azzal szítottam fel ma-