Evangélikus Népiskola, 1928

1928 / 9. szám - Tárca

269 Révfülöp nem csupán festői szépségekben gazdag, hanem törté­nelmi emlékekben is. Több, mint ezer éve, hogy egyik főfészke volt e hely a moravai szlávok vezérének, Priuinnának, aki ezt és az egész Ba'atcn vidékét Nagy Károly frank király fiától nyerte hűbéri birtok­képpen. A fenyődi és kopányi magaslatok völgyeiben máig is lát­hatók ama pincegödrök, kemencék, melyeket a szépségükért török katonák által üldözött kővágóőrsi nők rögtönöztek s azokban sütötték a kenyeret férjeik őrködése mellett. — A környék nagyon alkalmas kirándulásokra; csupa kirándulásra termett szépség a telep egész vidéke. Azok, akik szeretik a természeti szépségeket és a históriai romantikát, rendkívüli élvezetet szereznek maguknak, ha a jelzettem helyek bejárására egy kis túrista fáradságot fordítanak. Révfülöp csak úgy, mint a többi balatonparti fürdők, a forróság beálltáig nagyon gyér látogatottságú volt; amint azonban a július kö- zepéig tartó hűs idők elmúltak, egyszerre benépesült a többiekkel együtt. Morózus színét a Balaton is átváltoztatta, úgy, hogy csodála­tosan szelíd báj ömlik el fodrozó tükrén. Halovány zöld üdeségében úgy mosolyog, mint az ártatlan leányzó. Most estenden itt ülök a tóba messze benyúló móló végén és korlátjára támaszkodva, egyedül hallgatom a habok csobogását. Végig hordva tekintetemet a végtelennek tetsző víztükrön, révedezés közben az a fájdalmas kérdés tolult ajkamra: láthatom-e mégegyszer e gyö­nyörű tavat, az én ifjúkori szerelmesemet?! ... Mert: ,,Ma vigadunk,. — holnap sir zár!“ Mennyi szép emlék raj zott ebben a pillanatban lelkemben! Szemem könnybe fakadt, a magam és szerencsétlen ha­zám sorsára gondolva. Az esti alkonyat sötétes szürkületbe csapott át. Lassan, lassan aludni tért a nagy sötét víz. Szépségében olyan volt, mint egy gyer­mekálom. Felajzott lélekkel, meg-megdobbanó szívvel néztem mind­addig, míg az est leplét teljesen rá nem borította. Mielőtt elülnének fodrai, közbe-közbe megcsapkodják a partot, rövídebb-hosszabb ideig megszaggatván az esti csendet, melybe a szőlőtőkék között egyre trillázó ,,üszi bogár“ sajátságos monoton hangja szól még bele, A csend regéket suttog fülembe; a világszép Angyika pásztorleányról, az apátlan-anyátlan Csathó bojtárfiúról, Tündér Ilonáról, Berend- halász haláláról, az opálos kagylókról, Sióról: a Balaton tündéréről, Szt. Pál csodájáról, a Balaton-part várairól stb. Nem tudván szabadulni még az est sötétjében is legyügözően ható látványtól, néma ajakkal, áhitatos érzéssel néztem, néztem a medré­ben fenséges nyugalomban elterülő víztest sötét tükrét, mígnem össze­folyt az az ég sötétjével, s most már csak képzeletben láttam a habok játékát s a tópart panorámáját. Valami sejtelmes érzés arra késztetett, hogy másnap is elmé­lázzak, nappali világításban ugyanazon helyen letelepedve. Mintha az újra szemlélt igéző magyar táj reményt hozott volna szivemnek, • - a magyar élníakarás reményét. Kitör belőlem a hazafíúi lelkesedés; Bíznunk kell a jövőben!

Next

/
Oldalképek
Tartalom