Evangélikus Népiskola, 1928

1928 / 6. szám - Illetményügyek - Egyesületi élet

186

Az üdülőház megszerzése önerőnkből az evang, tanítóság legnagyobb (?) részében úgyis csak utópikus eszme, (És ime már meg is van! Szerk.) És maga az elnök úr mondotta az országos gyűlésen Budapesten, ha a magunk erejéből kell az üdülőházat megcsinálni, akkor nekünk soha se lesz üdülőnk! (Lám, hogy csalódott az elnök! — Szerk,) Ha mi tehát szétvisszük a hírt, hogy van , , , , , pengőnk, amelyen magán is lehet valamit venni, most már csak arról van szó, hogy mi az összeget erőnkhöz és tehetségünkhöz mérten megnagyobbítsuk és akkor olyan üdülőnk lesz, amilyet a lelkesedés pótol; biztosra veszem, hangyaszorgalommal lát neki mindenki, hogy néhány téglaértékkel emelje az állam nagylelkűsége által emelt falakát.“

Szóval Grieszhaber minden áron azt akarta, hogy a titoktartásra kötelezett elnök reszkírozzon mindent, lépjen a nyilvánosság elé bizalmas közlésével és ennek lehetetlenségéről sehogysem engedte magát meggyőzeim,

A következőkben szóról-szóra adjuk vissza Grieszhaber kijelentéseit:

A vétel ellen különben is tiltakoztam, mivel azt drágának találtam s most, hogy pénz nincs, határozottan ellenzem! Én nem ülök föl holmi „csak a tanítóságnak adom ennyiért, mert már ennyit, meg annyit kaphattam volna“ — beszédnek! Egy fazsindellyel fedett földszintes házért ez rengeteg pénz!

Tekintettel azonban arra, hogy Krug Lajos elnök a vita során teljesen elvesztette elnöki önuralmát (?) és személyeskedni kezdett (no, no!), engem kerékkötőnek nevezvén, azt mondottam, ha nekem, mint egy egyesület képviselőjének és választmányi tagnak véleményt mondani nem szabad, egy fontos és súlyos tárgyhoz csak pro, contra pedig beszélni nem szabad, akkor teljesen felesleges az én jelenlétem, távozom, hogy „kerékkötő“ ne legyek, mert K, P. András sem akarok lenni!

És ezzel el is távoztam.

Aki az eddig elmondottakat tárgyilagosan figyelemmel kisérte, meg kell állapítania azt, hogy én az üdülőház kérdésénél egyrészt a legnagyobb jóindulattal viseltettem, amennyiben azit kartársaim szíves figyelmébe és áldozatkészségébe ajánlottam. Másrészt pedig ama köteles elővigyázatosságot is tanúsítottam, melyet lelkiismeretem diktál minden ügyben, de különösen akkor, amikor egy olyan anyagi teherről van szó, amely egy nagy erkölcsi testületnek, az országos evang, tanítóságnak anyagi és erkölcsi bukásához vezethetne.

Hogy én Krug Lajos elnökünket mennyire tisztelem s képességeit, közéleti munkásságát mily nagyon becsülöm, az ország tanítósága nagyon jól tudja, tehát arról felesleges nekem itt nyilvánosan nyilatkoznom, hiszen én azt — bár szerényen meghúzódva — de tettel már bebizonyítottam.

Eme tiszteletem s nagyrabecsülésem azonban férfiúi és nem farizeusi. Én nem tartozom Krug Lajosnak ama áltisztelői sorába, akik őt vakon követik, megfontolás és meggondolás nálkül, elárulván a tanítói közérdeket csak azért, hogy önérdeket, hiúságot és dicsvágyat elégít-