Evangélikus Népiskola, 1928
1928 / 4. szám - Tolnay Pál: A nyelvtantanítás és az új tanterv
115 fővárosban a paedagógiai szeminárium teljesít, persze ez hasonlíthat- lanúl nagyobb arányban. A havonkénti — niég ma is megismétlődő — összejöveteleknek köszönhető, hogy az új tanterv minden zökkenés nélkül, szinte észrevétlenül átment a gyakorlatba, úgyannyira, hogy nálunk ritkaság- számba megy a felsőbb iskolákat majmoló előadó tanító, mert itt mindenki oktatva nevelő és nem igen akad az iskolában gépiesen, verkli módjára leckéző tanuló. Vannak azonban egyes tárgyak, amelyeknek tanítására vonatkozólag még nem alakúit ki egységes közszellem. A felfogások különbözősége leginkább a nyelvtan-, fogalmazás- és énektanításnál nyilvánúl meg legszembetűnőbben. Az énektanításnál mutatkozó anomáliákról jelen cikkemben nem óhajtok nyilatkozni. Talán majd máskor, noha e tárgy tanítását illetőleg — a kottáról való hangtalálatra vonatkoztatva — képességeim nem sokban szányalják túl a falusi bakter tudományát, akiről a példabeszéd olyanformán emlékszik meg, hogy nem ért a harangöntéshez. De úgy gondolom, hogy a köznek, tehát evang. tanügyünknek is, hasznos szolgálatot teljesítek, ha kedves lapunk hasábjain beszámolok megfigyeléseimről és észrevételeimről, amelyeket a nyelvtan és fogalmazás tanítására vonatkozólag részint vitatkozás közben, részint pedig mint hivatalból kiküldött iskolalátogató a tanítványok írásbeli dolgozatainak átvizsgálásával tapasztaltam. A tanítóság e téren két táborra oszlik: a reformerek és a konzervati- vek csoportjára. Ez utóbbiak az tartják, hogy az intenzív nyelvtantanítás az elemiiskolában nagyon lényeges követelmény nem csupán a középiskola szempontjából, hanem a helyesírási készség tudatos elsajátíttatása végett is. Azt tartja a magyar példabeszéd, hogy az öreg fát nem lehet más helyre átültetni. Tanítóembernek mégsem szabad a haladó kor előtt elzárkóznia, azért alkalmazkodnia kell a megváltozott viszonyokhoz. Sohase mondhatjuk azt, hogy ez vagy a másik szokás jó volt eddig, miért ne lehetne jó továbbra is. Ne felejtsük azonban, hogy a jónak többféle fokozata van, így hát ami jót alkottak az ősök, azt még tökéletesbíteni lehet. Miért ne fogadhatnók el a tanítási methódusokban is a reformerek felfogását? Nem tudom megérteni, hogy a népiskolának miért kellene keresni a kapcsolatot a középiskolával? Az elemiiskolának a középiskolához való alkalmazkodása nem lehet cél, mert a népiskolának a tömegek képzését és nevelését kell mint célkitűzést szem előtt tartani s egyenesen bűn volna ama néhány gyermek speciális érdekére figyelemmel lenni, aki magasabb iskolában óhajtja tovább folytatni a tanúlást. Keresse meg a középiskola a kapcsolatot a népiskolával, de ne akként, mint a közel múltban a gimnázium és a reáliskola tette, hogy a IV., sőt az V.—VI. elemiosztályt végzett tanulót is a felvételi vizsga sikeres letétele után vette fel az első osztályba. A nyelvtantanítás az eddig követett gyakorlat alapján szerintem is céltalan és teljesen felesleges időpazarlás. Nem tartom lehetetlennek a grammatikai szabályoknak alapos begyakorlása nélkül sem a
