Evangélikus Népiskola, 1928
1928 / 4. szám - Hamar Gyula: Az ág. hitv. ev. népiskolákban tanítandó egyházi énekek
Ill köly Imre kuruc-tábori papja, később pedig nemescsói lelkész és ke- menesaljai főszéniór volt. Himnológiai szempontból legnevezetesebb műve a ,,Zöngedöző Mennyei Kar, azaz németből magyarrá fordítta- tott, szép isteni dicséreteket és hálaadó énekeket más magyarul szereztetett énekekkel együtt magában foglaló könyvetske. Nyom. Lőtsén 1696.“ Ez az első magyar énekeskönyv, mely az ág. h. evangélikus felekezet számára készült. A magyarországi evangélikusok magyarnyelvű énekeskönyvei a reformáció óta a XVII. század végéig a reformátusokéival közösek voltak, vagy azokéitól alig különböztek. A ,,Zöngedöző Mennyei Kar“ című evangélikus első magyar énekeskönyv bővítésekkel és igazításokkal még sokszor jelent meg s 1743-ban ,,Új Zengedező Mennyei Kar" néven Frankofurtum, azaz Győr városában adták ki az akkori szerkesztők: Bárány György, Vázsonyi Márton, Sartorius Szabó János, Fábri Gergely, Torkos András és Torkos József buzgó pietista papok. Aáchs Mihálytól ered az Ékv 264. és 410. sz. („Minden e földön csak elmúlandó“] éneke is. A „Szivem keserűségét“ dallama a Kkvben D-dúros, 8 hanglépcsőre terjed s a szöveg trocheusi lejtéséhez képest leütéses. 2. Hagyjad a jó Istenre (dallama: Szívem szerint kívánom, Ékv 370. Kkv 209). Istenben való bizodalmát kifejező énekeink közé tartozik. A szöveg szerzője Gerhardt Pál (lásd III. oszt. 5. sz.). A versfőkben a 37. zsoltár 5. versének szavait találjuk („Hagyjad az Úrra a te űtadat és bízzál benne, majd ő teljesíti“). Az eredeti Gerhardt- féle költemény 12 versszakból áll, melyet az Ékv számára Sántha Károly sárszentlőrinci lelkész dolgozott át magyarra (7 versszakosnak). Egy német himnológus ezt az éneket a legvigasztalóbb vigasztaló éneknek nevezi. Nyomtatásban 1656-ban jelent meg először Rostockban (Müller Henrik „Geistliche Seelenmusik“ c. művében). Régebbi magyar énekeskönyveinkben ez az énekszöveg „Bízzad minden útadat“ kezdettel található fel. Az előírt dallam („Szívem szerint kívánom“) eredetileg világi dallam volt, melynek szerzője Hassler Leó (1564—1612), a XVI. század egyik legkiválóbb zeneszerzője. Ő volt az első német zeneszerző, aki olasz mestereknél tanult. Művei nagyon kedveltek voltak. Elemién Augsburgban volt orgonistája a Fugger grófoknak, majd 1600-ban II. Rudolf császár udvarába került Prágába, ahol nemességet is kapott, végül I. János György szász választófejedelem udvari zenésze volt. A szóbanforgó dallam először Hasslernek 1601 táján megjelent dalgyűjteményében fordul elő („Lustgarten neuer tentscher Gesäng, Palletti, Galliarden und Intraden mit vier, fünf, sechs und acht Stimmen“). Idővel átvitték ezt a Hassler-féle dallamot a „Szívem szerint kívánom utolsó órámat“ kezdetű, akkortájt közismert halotti énekszövegre (Ékv 553), melyet Knoll Kristóf sprottaui lelkész már az 1539. évi pestis idején szerzett volt. így tehát a szóbanforgó dallam egyházi dallammá lett, mely a Hassler-féle 5 szólamú eredeti letétben és a Knoll-féle szöveggel jelent meg nyomtatásban az 1613. évi görlitzi énekeskönyvben („Harmoniae sacrae . . .“). A Hassler-féle derűit hangzású jóniai (C-dúros) letétet Stobäus János (1580—1646)
