Evangélikus Népiskola, 1927
1927 / 3. szám - Magyar nyelvoktatás az idegenajkú népiskolákban
36 anyanyelvének vallja s bő alkalom kínálkozik arra, hogy lelketlen agitátorok ellenszenvet szítsanak ama állammal szemben, melynek jogait élvezi, ama hazával szemben, mely oltalmazza és táplálja, ama honfitársaival szemben, kik édes magyar testvérként ölelik beklükre. Egész bátran mondhatjuk, hogy minden szerencsétlenségünknek alfája és ómegája a nemzetiségi kérdés volt, melynek veszedelmét csak akkor ismertük fel, amikor már késő volt s rövid volt az idő ahhoz, hogy felszívjunk és magunkba olvasszunk több millió olyan idegen elemet, mely nyelvében sem, no meg szívében, érzésében s gondolkozásában hozzánk nem közeledett, sőt állandóan távolodott és mindinkább idegen, sőt ellenség lett, Trianon után sovány vigasz számunkra az, hogy leoperálták testünkről legveszedelmesebb kelevényünket, a nemzeti kérdést, és vele egyetemben sok olyan álmagyart, kik mint undok tetvek egy évezreden át szívták a magyar haza vérét anélkül, hogy asszimilálódtak volna. Sajnos, ezen operációval leszakadt testünkről több millió édes magyar testvér is, kiknek megmentéséért minden lehető áldozatot meg kell hoznunk. A magyarosítás jelenlegi fázisában ez fontos szerepet játszik s valószínűleg ez is hozzájárult ahhoz, hogy bölcs kormányunk nagyon óvatosan kezeli a tannyelv kérdését, hogy még a látszatát is kerülje annak, hogy itt erőszakos magyarosítást folytatunk, aminthogy olyan még a boldog békevilágban sem létezett. Míg azonban a magyar államnak egyrészt önmagával szemben való szent köteléssége, hogy nemzeti életének erősítése céljából nyelvben is magyarrá tegye honpolgárait, egyben másrészt joga is megköveteli, aminthogy minden más állam meg is követeli, hogy a sok jótéteménnyel és joggal szemben legalább egyet tegyen meg hazájáért minden hű fia, tanulja meg az állam hivatalos nyelvét: a magyart. Amilyen joga pedig az államnak, olyan szent kötelessége is gondoskodni ama feltételekről, melyek szükségesek ahhoz, hogy a magyar nyelvet tényleg el is sajátíthassa mindenki, Felesleges erről még részletesebben szólanom, mert hiszen kivétel nélkül megegyezünk abban, hogy a megmaradt kisebbségeket, nevezetesen pedig a németséget, magyarrá kell tenni, nemcsak érzésében, gondolkozásában, szóval egész lényében, hanem magyarrá kell tennünk nyelvben is. Az már most a kérdés: miféle tempóban és miféle módon? A magyarosítás tempóját ma más körülmények irányítják, szabályozzák, mint a múltban. Szabályozza Trianon, amely elszakított tőlünk s idegen rabságba sodort több millió magyart. Szabályozza a jelenlegi viszonyok hangulata. Ma, amikor mi mintegy kényszeríteni akarjuk az idegen bitorlókat arra, hogy magyar véreinket ugyanolyan elbánásban részesítsék, mint mi az itteni idegennyelvűeket, kétszeres figyelemmel kell kísérnünk e fontos lépést. De a mai viszonyok hangulata is arra int, hogy itt nagyon óvatosan és céltudatosan kell megindulnunk, mert különben többet rontunk, mint javítunk, többet vesztünk, mint nyerünk. A mai magyarosításnak olyannak kell lennie, tempóban s módban egyaránt,
