Evangélikus Népiskola, 1926

1926 / 6. szám - Koller István: Komjáthy Jenő

94

És álomnyüzsgés, álomélet Pezsdíti fel az erdőt, rétet.

Kitörve kéjes lihegésbe,

Izzik az élet dús egésze.

A föld piheg. Virányin áttör Lehellete s az égbe száll föl;

Felissza nap, kit szomja éget,

Az élves, langyos páraléget.

És aki ezt az álmot látja,

Elmerül édes andalgásba.

Hisz én vagyok az álomlátó,

Az ébrenalvó, alvajáró!

Az erdő titkait bejárom S mellette jár merengve párom,

A főalak a ragyogó kertben,

Az álmatag szelíd szemekben Ringatva ezt az álomképet,

Áhítva hajt előtte térdet A csókra szomjas álomlátó,

Már itt a földön mennybejáró.

Más helyt:

Itt vagyok a mesék királya.

A napnak izzó glóriája,

Szédítő üdvök pompakéje Von fátyolt kínaim fölébe.

Sebeimet bibor takarja,

Ringat a mámor puha karja.

Nagylevelű bizarr virágok Borítják el a pusztaságot.

A tiszta lét illatlehellő,

Nem rejt vihart a lepke felhő;

A szunnyadó szilaj kebelnek.

Hattyú lebeg a ringó vízen:

Az én gyönyörben úszó szívem;

A fénybogár a rózsapelyhen:

Az én gyönyört sugárzó lelkem;

A pillangók selymén:

Az én gyönyörtől ittas elmém.

Végre hallgassunk meg a ,.Magyar“ című költeményéből néhány

sort:

Népek karában, oh, mi vagy te,

Én népem, hősök nemzete?

Teremtés méhiben fogant-e Több ilyen bűvölő rege?

Áldott s dicső vagy mindörökre,

Ami nagyot s merészet szív akar,

Egy szóba van foglalva össze,

E szóba, hogy: magyar.