Evangélikus Népiskola, 1926

1926 / 11-12. szám - Tanterv a 8 osztályú ág. hitv. evang. osztatlan és részben osztott elemi népiskola számára

161 Tanterv a 8 osztályú ág. hitv. evang. osz­tatlan és részben osztott elemi népiskola számára. Szerkesztették: Krug Lajos, Grieszhaber E. Henrik, Baier János, Knabel Vilmos és Vágó József. Az Országos Evangélikus Tanítóegyesület annak bizonyítékául, hogy nemcsak felvetni és termelni tud eszméket, hanem azoknak gyakorlati megoldására is törekszik: bizottságot küldött ki a nyolc osztályú elemi iskola tantervének elkészítésére. A szerkesztő- bizottságnak ezt a munkáját az egyetemes tanügyi bizottság határo­zatából kifolyólag alábbiakban közreadjuk és pedig azért, hogy az összes illetékes tényezők tanulmány tárgyává tehessék és észrevé­teleiket e lap szerkesztőjével közölhessék. Megjegyezzük, hogy ez a tanterv az egy- és két tanítós falusi iskolák számára készült, mivel ezek vannak többségben, de kellő bővítéssel a több- tanerős iskolák kivánalmait is kielégítheti. Vallástan. A népiskolai vallás tanítás célja: a) hogy a gyer­mek szivében szunnyadó vallásos érzelmeket életre keltse s azokat a helyes tárgyra való irányítás által határozatokká tegye, megtisz­títsa és megszentelje; b) hogy az Isten iránt való hálás gyermeki szeretettel együtt s annak alapján felébressze és megerősítse a gyer­mek szívében az önzetlen felebaráti szeretetet, mint az összes tár­sadalmi erények forrását. A népiskolai vallástanítás tárgyai: 1. bibliai történetek; 2. káté; 3. egyháztörténet; 4. imádságok; 5. egyházi énekek; 6. bibliaolvasás és bibliaismertetés. 1. Bibliai történetek. A bibliai történetek tanításának általános célja az, hogy általok a gyermekekkel megismertessük, megvilágosítsuk, megismertessük és elsajátíttassuk a főbb vallási és valláserkölcsi igazságokat. Különös célja pedig az, hogy áttekintő, világos képet nyújtsanak am a vallásos igazságra nézve, hogy az Isten a világ mindenható teremtője, jóságos gondviselője és nekünk szerető atyánk; Jézus Krisztusnak pedig az emberiség megváltója és az eszményi ősképé­nek a megtestesítője. A népiskolai vallástanítás tananyaga. I. o s z t á 1 y. 1. A világ teremtése (röviden). 2. Ádám és Éva az Édenkertben. 3. Józsefet eladják testvérei. 4. Dávid és Goliath. 5. Jézus születése. 6. A napkeleti bölcsek. 7. A tizenkétéves Jézus a templomban. 8. Jézus a gyermekek barátja. 9. Jézus halála. 10, Jézus feltámadása. II. osztály. 1. A világ teremtése (részletesen). 2. Ádám és Éva az Édenkertben (bűnbeesés). 3. Ábrahám Kánaánba költözik. 4, Ábrahám és Lót, 5. Az Úr látogatása Ábrahámnál, 6. Sodorna

Next

/
Oldalképek
Tartalom