Evangélikus Népiskola, 1926
1926 / 7-8. szám - Krug Lajos beszéde Kapi Gyula síremlékének felavatásakor
97 Krug Lajos beszéde Kapi Gyula síremlékének felavatásakor. Mélyen tisztelt ünneplő közönség! Midőn három évvel ezelőtt idekisértük nagy halottunkat, mindnyájan éreztük, hogy vissza-visszatérünk majd a fej fák e néma erdejébe. Tudtuk, a válás nem lehet végleges s akit siratunk, csak azért távozott, hogy örökké köztünk és a mienk maradjon. Eljöttünk tehát most is e sírhoz, mely porsátorát takarj a* mert zarándok- helyünkké, erőforrásunkká lett. Eljöttünk ide, mert e sírból beszél most is hozzánk, mert innen tanít, buzdít, lelkesít és csöpögtet megmegújuló reményt csüggedt szíveinkbe. E sír mélyéből nyúlik ki áldott keze, hogy nekünk útat, irányt mutasson — és tanítása a tér- és időbeli távolság növekedésével mindig meggyőzőbb, mindig mélyrehatóbb, egyéniségének varázsa mindig ellenállhatatlanabb, vezetése mindig biztosabb lesz. Legyen áldott dicső emlékezete! És mi, akik három évvel ezelőtt fátyolozott szemmel néztünk tovatünedező, glóriás alakja után, most a fájdalom csillapultával összeszedünk minden emlékvirágot, mely léptei nyomán fakadt és amit az idő lekaszált, azt most hálás kegyeletünk köti kévébe. — És gyűlnek ezek a kévék keresztekbe és ezek sora az elröppenő évek számával egyre nő és sokasodik. — Emlékét talán mi őrizzük leghívebben, akik lábainál ültünk és ittunk bölcsesége üdítő forrásából; akik éreztük oly önzetlenül szerető nagy szívének felénk áradó melegét; akik gyönyörködtünk meggyőző szavának lelket fogó bűvös erejében s akik a tanítványok rajongó hitével tekinthettünk fel egykor az utolérhetetlen nagy mesterre! — Mi tudjuk, hogy mi volt ő egyházának, hazájának és a tanítóságnak! Más pályán bizonyára felkapta volna nevét a hír és a nemzet most talán legnagyobb fiai közt emlegetné, de a nyilvánosságot kerülő, egyszerű tanítókat nevelő, csendes apostolnak magvető munkáját nem kisérte külső, zajos elismerés, — de nem is kereste. Hasonló volt az ő áldásos működése a suttogva csobogó csermely folyásához. Nem harsogott, nem zúgott, habjai nem szakgattak partokat, inkább megpermetezte, öntözgette azokat. Azért virultak folyása mentén ezerféle szinpompában a legszebb virágok és telítették a levegőt édes illattal. Ez a csendes, áldást fakasztó, egész tanítónemzedéket nevelő munkássága tette őt naggyá. — A nagy emberek a Gondviselés ajándékai. A Gondviselés kincsekkel felérő kegyes ajándékának tekintettük mi őt is. A nagyságnak, elhivatottságnak, az elküldetésnek bélyegét viselte ő is homlokán és tökéletes lelkiségének kisugárzása, szeplőtlen Catoi jellemének nemes fémjelzése látható volt összes alkotásain. — Amit nem az igazi elküldetés ereje hat át, a mögött ott sötétlik már keletkezésekor a múlandóság árnyéka, ő elhivatott volt, azért övezi az ő művét is a halhatatlanságnak örök dicsfénye. Az igazi nagyság megnemesíti a szellemet és a szellem úrrá lesz az anyagiságon. Mivel az ő szelleme is legyőzte az anyagiságot, azért uralkodott a lelkeken, azért hatott egy-egy gondolata, mondása, ki
