Evangélikus Népiskola, 1925

1925 / 6. szám - Krug Lajos: Kedves Elnöktársaim!

94 21. Mondjunk hálát Istennek, hogy sikerült eddig a mi evang. népiskoláinkat oly tanítókkal ellátnunk, kik nemcsak az általános tanítóképzés rendszerének eddigi követelményei szerint részesültek oly mértékű intellektuális képzésben, mely becsületesen megadta nekik lehetőség szerint a tanítói munkához eddig megkivánt alapo­kat, hanem evang. tanítóink azonfelül oly szellemben is neve­lődhettek, mely elősegítette evang. tanítói szemé­lyiségük kialakulását. S ahogy az állami tanítóképzőkben megkívánnám, hogy rendes tanár csak oly férfiú lehessen, aki közép­iskolai teljes végzettséggel és a megreformálandó tanítóképző elvég­zése után megszerzi valamely hazai egyetemen a philosophiai dok­torátust, valamint a középiskolai tanári képesítést is, azonképen megkívánnám az evang. tanítóképőinkben, hogy rendes tanár csak olyan férfiú lehessen, aki evang. középiskolai végzettséggel és az állami mintára megreformálandó evang. tanítóképző elvégzése után megszerzi valamely hazai egyetemen az evang. theológiai doktorá­tust, valamint a középiskolai tanári képesítést is. h. gy. Kedves Elnöktársaim! A következő határozatok sürgős végrehajtására kérlek fel ben­neteket: 1. Országos egyesületünk kimondotta, hogy elesett társaink em­lékét kegyeletesen megőrzi és minden gyűlését a hősökkel szemben tartozó hála lerovásával nyitja meg és ugyanakkor felolvassa a had­ban elvérzett bajtársak névsorát is. Kérlek azért benneteket, küld­jétek be nekem azonnal, Dunántúl kivételével, az elesett, vagy a háborúban szerzett betegség folytán elhunyt kartársak névjegy­zékét! 2. A dunántúli egyházkerületi, de országos egyesületünk köz­gyűlése is elhatározta, hogy Kapi Gyulának síremléket állít és e célból azonnal mozgalmat indít. Az emlékbizottság élén én állok és közgyűlésünk határozata értelmében minden e címen befolyt ösz- szeget, vagy hozzám, vagy országos egyesületünk pénztárosához (Kiszely János, Cegléd) kell juttatni, — külön tehát nem kezelhető. Felkérem tehát azokat az egyesületeket (mert vannak ilyenek), amelyek a síremlékre gyűjtött összegeket ma­guk helyezik el és még jegyzéket sem küldenek be: hogy ezen­túl szigorúan közgyűlési határozataink szelle­mében járjanak el! Ez a fegyelemnek legelemibb követel­ménye. 3. Sajnálattal konstatálom, hogy múlt évi tagsági díjával sok egyesületünk még mindig hátralékban van. Dunántúl csak a soproni felső és alsó, a középvasí, a győri, a kemenesaljai és a tolna—bara- nya—somogyi egyházmegyék tanítóegyesületei szolgáltatták be fe­jenként a 10.000 koronát. Pénz nélkül megáll a gépezet. A tavalyi dí­jakat haladéktalanul be kell szedetni, de az ez évre esedéke-

Next

/
Oldalképek
Tartalom