Evangélikus Népiskola, 1925
1925 / 5. szám - Egyet előre, kettőt hátra
67 Egyet előre, kettőt hatra. Valamelyik németországi bucsujáró helyen a vezeklő hívek nem rendes lépésben igyekeznek a hegy ormán épült kegyhely felé. Kettőt lépnek előre és egy nagyot mindig vissza. így tehát csak néhány centiméterrel jutnak előbbre, de egyszer mégis csak célt érnek és kitartásuknak jutalmát veszik. Ezen hívő lelkeknek verejtéket facsaró nehéz kálváriajárása jutott eszembe most is, mikor a Tanítószövetség gyűlésein részt vettem. Soha még oly deprimált hangulatban nem távoztam onnan, mint ez alkalommal. Úgy látom, törekvéseink holt pontra jutottak. Csak emlékezzünk vissza a VIII. egyetemes gyűlésre! Mennyi biztató reménységgel, mennyi bizakodó hittel távoztunk akkor a Vigadó fényes terméből! Mennyi csilingelő szép Ígérettel raktuk tele útitáskánkat és mivé foszlottak azok azóta! Azt hittük, pirkad és biztosra vettük sorsunk jobbra fordulását. És volt is okunk rá, mert a magyar tanügyek leghivatottabb őre, maga a tanügyi kormány feje tett olyan ünnepélyes kijelentéseket Magyarország tanítóinak összegyűlt ezrei előtt, hogy egy percig sem volt szabad kételkednünk azok komolyságán. Megengedem, sőt hiszem is, hogy a minisztert a legjobb szándék vezérli, de mit ér az nekünk, ha Ígéreteit soha nem tudja beváltani, ha akaratának minisztertársaival szemben nem tud érvényt szerezni? Talán előbbre jutnánk, ha a miniszter a konzekvenciát levonná és otthagyná a bársonyszéket és ha utódja is megmerevítené gerincét, valahányszor társai akadályokat gördítenének ,,kulturfőlényt“ biztosító terveinek megvalósítása elé. Az adott szó szentsége mindenkit köt, bármilyen állást töltsön be az illető, de méginkább azt, aki egy nemzet sorsát intézi, aki egy ország reménységének, a növendék nemzedéknek jövőjét irányítja. A „kultúrfőlény“ indokolatlan hangoztatása ma már valóságos gúny. Mert B-listával, összevont és túlzsúfolt, osztatlan népiskolával, úgy elmaradunk az utódállamok mögött, hogy nemsokára ők lesznek a „fölényesek“ és mi maradunk alúl. Úgy látszik, mi csak álmodtunk arról, hogy előre lépénk, mert a valóságban épen az ellenkezője történik. Beígérik nekünk a szakfelügyeletet és a nyolc osztályú népiskolát, a valóságban pedig van egy adminisztratív munkával agyonsanyargatott tanfelügyelet és egy a régi Balkánra emlékeztető lehetetlen iskolarendszer, mely még a hat osztályos népiskolát sem tudta nyélbe ütni! Mert azt csak nem mondhatja senki sem, hogy egytanítós iskola hat osztályra tagozódik, ha pedig tényleg annyira osztatnék is, hogy az a hat osztály anyagát csak minimális mértékben is elvégezhetné? Megnyitották nagy nehezen a tanítóság egy csekély töredéke számára a VII. fizetési osztály harmadik fokozatát, de úgy, hogy idősebb tanító már a második és első fokozatba elő nem léphet. Most pedig azon törik a fejüket, hogy lehetne még ezt a csekély engedményt is visszaszívni. Azt mondották, hogy a tanítóság előzetes hozzászólása és közreműködése nélkül nem terjesztik a nemzetgyűlés elé a reformjavaslatokat, de hogy mennyire nem komolyan akarják ezt is, kitűnik már abból az egy
