Evangélikus Népiskola, 1925
1925 / 4. szám - Az O bemutatása
64 És te, Jani? (Én is körtét.) Persze azért, ugye, — mert tegnap olyan szép körtét csináltunk agyagból és azt ki is festettük. Hát jól van! De halljátok gyermekek, mi történt velem tegnap! 4. Tárgyalás. Éppen iskolába készültem. Utam elvezetett a Kata néni gyümölcsös sátra előtt. Nem tudtam megállani, hogy oda ne pillantsak. Úgy tetszett nekem, az a piros alma, sárga körte, aranyszinü szöllő- fürt mind rám mosolyog és egyre biztat: kóstoljak belőle! Szót is fogadtam. Csak azt nem tudtam hamarosan, melyikből válasszak! Végül egy szép piros almát választottam. Olyan puffók, piros és gömbölyű volt, mant a te piros, gömbölyű arcod, Pistike! Már bele akartam harapni az almába, amkor különös zaj ütötte meg a fülemet. Hát amint hátra fordulok, mit látok! Soha ilyen csodát! Hát csak jön felénk, a száraz lombot gázolva, egy fura emberke. Egyenest neki a sátornak! S amint meglátja a sok szép almát, körtét, szöllőt, elkezdett kézzel-íábbal hadonászni s akkorát ugrott örömében, mint a pattogó bogár. De csak láttátok volna! Feje akkora volt, mint egy hordó. Az egész emberke úgyszólván csupa fej volt. Keze-lába alig látszott, úgy hogy inkább gurult, mint ment, — Majd megpukkadtunk, annyit kellett nevetnünk rajta. Hát amint odapattant a sátor elé és látta a sok piros almát, tapsikolt ici-pici kezecskéivel, füléig tátotta ki száját és egyre azf kiáltotta: o, .o, o, o! Bizonyára nagyon csodálkozott. Mondja neki aztán Kata néni: ,.Minek kiáltod egyre te \ ökk- makkzacskó, hogy o, o, o, o? Hallom amúgy is, nem vagyok én süket!“ Én is csak oda szóltam neki: „Lassabban atyafi, minek olyan lármásan a sok o, o, o, o, — halljuk mi azt hallkabban is!“ Ez nem tetszett a kis embernek, Szaporán pislogott szemecskéi- vel s míg egyik lábacskájáról a másikra ugrált, kivágta nagy pöc- kösen: „Hát nem ösmernek maguk engem? Nem tudják, hogy én vagyok az a hires vitéz és vitézlő Ó-o-o-bégató Jánoska? Hát ha nem tudták, tudják meg most; tudja meg az egész világ, hogy azért kiáltom egyre: o, o, o, o, mert az a nevem! A gyerekek is azt mondják nekem, ha látnak: „Nini, itt a nagyfejü O! Ezt nagyon mérgesen mondta. Nem tudtuk elhallgattatni, bárhogy csititgaítuk, Még a harmadik utcába is elhallatszott a sok o, o, o. Az emberek összecsődültek, mert nem tudták, mit jelent a szünet nélkül hangzó Q! Eljött András bácsi, a rendőr is és igen haragosan nézett a kis csendháborítóra. — De ne gondoljátok, hogy Óbégató Jánoska megijedt volna a rendőr bácsi nagy bajuszától. 0, dehogy! A rendőr bácsi keményen rászólt:
