Evangélikus Népiskola, 1925

1925 / 9. szám - Krug Lajos: Körutam

138

a nézetének adott kifejezést, hogy mi felekezeti tanítók sérelmeinket csakis egyházi hatóságaink utján tudjuk orvosolni. A sok beszéd helyett férfias tettet sürget. Ezt vallom én is. De Szarvason és másutt is rámuattam arra a veszélyre, mely abból mindnyájunkra hárulna, ha a Szövetséget szétrobbantanók. Meg vagyok arról győződve, hogy azoknak tennénk azzal szolgálatot és azoknak szereznénk osztatlan örömet, akik eddig is sanda szemmel nézték a tanítóság keserves küzdelmeit és féltékenyen elzárkóztak minden jogos kivánságunk elől. Nekünk evangélikus tanítóknak, mint mintaszerűen beszervezett és összeforrasztott egységnek, a Szövetségben a helyünk. A Szövetségnek ránk kell támaszkodnia, mint egyik leg- megbizhatóbb, legmegingathatatlanabb pillérére. — Ha panaszaink vannak, ha a taktikával nem értünk egyet, tegyük szóvá a Szövetség keretén belül és juttassuk ott érvényre akaratunkat. Hogy nevezett kartárs sem kiván mást, azt következő kijelentése is bizonyítja: „Nem bontás a célom, de munkát várok. Nem szóvirágok áradatát, de férfias, önérzetes megnyilatkozást.“

Tehát se nem 13, se nem robbantás, kedves Anonymus! Én mindenkor az erők egységesítésére törekszem. Az evangélikus tanítóság épít és nem rombol, az össztanítóság közös táborában helyezkedik el, mint hűséges fegyvertárs, és minden Isten adta képességeivel a társult egyesületekkel együtt küzd a közös nagy célokért! De azt hiszem, ez annyira természetes és a józan ész parancsolta eljárás, hogy ezt külön hangsúlyoznunk már nem is kellene.

Gazdag tapasztalatokkal telt meg útitáskám. Valamennyit nem tárhatom kedves olvasóim elé, de egy-kettőt izelitőül mégis csak bemutatok. Tanúja voltam a szarvasi nép hangyaszorgalmának. Őszinte csodálattal hallottam, mint hódította meg évszázados, szívós munka árán barázdánként a terméketlen talajt a mezőgazdaság számára és varázsolt egy tejjel-mézzel folyó Kánaánt oda, ahol előbb alig nyújtózkodott egy-egy katángkóró. Lelki gyönyörűséggel néztem a csárdást szaporázó víg párokat vasárnap, akik, mint varázsütésre délután pont 5 órára abbahagyják a táncot, mert a rájuk várakozó munkát másnap csak pihent izmokkal végezhetik. A becsületes munka náluk előbbre való az élvezetnél. Azután volt módom bepillantást tennem ennek a derék népnek egyszerű, tiszta lelküle- tébe is. Megismerkedtem egy kedves, rendkivül intelligens, 75 éves íöldmives gazdával, SzrenkaJ. Jánossal. Ez a mosolygó, kedves bácsi csupa jóság és a tanügynek egyik lelkes barátja. Ő már évtizedekkel előbb követelte a népiskola megtoldását a hetedik osztállyal, hogy gyermekeik annál alaposabb oktatásban részesüljenek (igaz, cserében elengedné az ismétlő iskolát). A szarvasi tanítók özvegyeinek és árváinak évenként egy-egy métermázsa búzát juttat. Születésének 75-ik évfordulója alkalmával Szarvas összes jótékonysági intézményeinek 75—75 kg. búzát adományozott. 25 kát. hold prima földnek felajánlásával a hadiárvák részére menhelyet teremtett és gondoskodik annak fenntartásáról is. Szóval, olyan mint a szőllö, ha megtapossák is, édes musttal fizet. Hát,