Evangélikus Népiskola, 1918

1918 / 15-16. szám - Könyvismertetés

eszköze. Dénesék elméletének is az az alapgondolata, hogy terv­szerűen fejlesszük a gyermek Írásbeli készségét és az önállóságra való nevelés által fogalmazását egyénivé tegyük. Bőséges út­mutatásul tartalmas tanácsokat adnak a fogalmazás anyagának forrásaira, az alaki fokozatokra, a fokozatos haladásra, a külső alakra és a dolgozatok javítására vonatkozólag. A „gyakorlati részben“ elméletük igazságát minta­tanításokon igazolják. Ezekhez csatolt gyermekrajzokból meg­győződhetünk arról, hogy az érdeklődés ébrentartására és az el­képzelés megfigyelésére mennyire alkalmas eskzköz a rajz. Amit a gyermek le tud rajzolni, azt könnyebben és tömörebben Írja le. Az osztályonként feldolgozott témák között bőven válogathatunk és azt használhatjuk fel, amelyik helyi körül­ményeinknek és speciális igényeinknek a legmegfelelőbb. A „szabad-fogalmazás“ a fogalmazás tanítás koro­nája. Az erről szóló fejezet az egész munkának legértékesebb része. Nemcsak azért, mert egy aktuális problémának finom árnyalatait biztos módszerrel precízen elemzi, hanem azért is, mert ennek a témának ilyen összefoglaló kidolgozását nem találjuk meg egyebütt a magyar paedagogiai irodalomban. Kísérletezések beszámolásával ugyan találkozunk a paedagogiai lapok hasáb­jain, azonban, amig ezek e kérdést többé-kevésbbé egyoldalúan tárgyalják, addig ez a munka összefoglaló és mérlegelő ismer­tetést közöl. A gyermek fantáziája természetszerűleg élénk, csapongó és rendszertelen. A szabadfogalmazás a legjobb eszköz arra, hogy a csapongó fantáziát megkössük és vele az aktiv fan­tázia kifejlődésének az útját egyengettük. (A szépen fejlődő aktiv fantázia működését látjuk Dénesék könyvének a következő példáiban: A hónapok meséi.“ „Mit csinálhattak egész nap az Árpád-kori gyerekek.“ „Két hervadó rózsa beszélgetése“) dr. Weszely Ödön egyetemi tanár előszavát találjuk a munka elején. Nagy fontosságot tulajdonítok dr. Weszely Ödön ajánló sorainakj mert látom belőle, hogy az egyetemi tanár és az iskolai tanító közel állanak egymáshoz és készek az együtt dolgozásra az olyan területen, ahol a magyar paedagogia színvonalának eme­léséről van szó. (Kiadó: Liptsey Kálmán könyvkiadó hivatala. Budapesten. * Zs. J. A társadalmi muzeum kiadványainak 40. száma figyelmet keltő címet visel: Egészséges magyar családnak soha- 214 —

Next

/
Oldalképek
Tartalom