Evangélikus Népiskola, 1917
1917 / 1-2. szám - Stoll Ernő: Tanítók feladata a gyermekvédelem és a patronázs szolgálatában
15 5 éves gyerektől kér az úton tüzet a — nagyapa. Ki látta még! — kérdeztem, mert az egy tanút nem tartottam elégségesnek és megbízhatónak. Kérdésemre jelentkezett kettő. Rögtön átláttam a helyzetet s beláttam a lelkekbe, folytattam tehát a licitatiot: ki ad többet érte analógjára: ki látta meg? És a hamis tanuk mértani haladvány szerint jelenkeztek. A gyermekek arcán nemcsak a várakozás, hanem vágyakozás, az ösztönök sóvárgó tekintete ült ki, mely kielégítésre lesett, mint a ragadozó a zsákmányra. Most egyenként vallattam: hol és mikor látták Z. A.-at cigarettázni? Az egy fiút kivéve, a többi nem látta. A szégyen érzetétől eltelten, szemlesütve hanyatlottak az árulkodók egyenként a padjaikra. Az árulkodás célja az volt. hogy Z. A. büntetésben részesüljön. Vájjon gyengítette-e a szégyenérzet s mennyiben és mennyi időre az aljas ösztönt, erre csak az újabb alkalom újabb kísérlete tudna frappáns feleletet adni. A degeneráltak demoralizáltak is. T. I. szellemileg hátramaradott, szellemi tőkéjét és jövőjét alkoholista apja tette tönkre. A hadsegélyes anya óhajára és kérésemre a Liga kötelékébe fogadta s a visegrádi üdülőtelepre helyezte. A vizsgáló orvos a felvétel alkalmával igazat adott megállapításomnak, miáltal lesújtóan meggyőződött az anya, hogy az alkoholista apa nemcsak anyagilag, de szellemileg, erkölcsileg is tönkre teszi a családot. Egy sajnos körülmény jött közbe, hogy a gyermek pár hónap múlva ismét hozzám került s mai napig is engem szerencséltet, sok elnézést és türelmet igénylő magaviseletével. Ugyanis Visegrádon meghűlt s a budapesti menhely kórházába került. Innen, a D pavillonból hozta haza az anyja a teljesen elhanyagolt állapotban levő szerencsétlen gyermeket, ki az ápolónők gondatlanságának áldozata lett volna, ha idejekorán nem siet a kétségbeesett anya a kimnntésére. A szivettépő jelenetek, melyeknek tanúi voltam, meggyőztek az anyai szív szeretetenek mélységéről s a hallottak és látottak pedig arról, hogy egy nemes intézmény is elfajul, ha legalsó szervei hivatásszeretet nélküli nyomorult szolgalelkek, bérelt poroszlók. E kitéréssel nemcsak az eseményeket okolom, de egy humánus intézmény tisztaságát menteni akarom az intéző körök nagybecsű figyelmének felhívása által. Mert mihelyt megszűnik a humánus intézmények iránt a népnek bizalma, megszűnik az ezekfelé irányuló áldozatkészsége és csődöt mondanak a humánus intézmények. T. J. tehát még a múlt tanévben visszakerült s minden
