Evangélikus Népiskola, 1914
1914 / 7. szám - Az anyanyelv tanítása német nemzetiségű vidéken
161 szükségletet képez. Határszéli németjeink nagy része ugyanis a szomszédos Ausztriába kénytelen kenyérért menni. Eddig — mint már említettem — előnyben voltak az alpesi tartományokból származó munkásokkal és iparosokkal szemben, úgy természetes eszük, mint az iskolában szerzett ismereteik által. Most, hogy egyes helyeken anyanyelvükön nem tanulnak írni, olvasni, ez az előny megszűnt, amiért a magyar államot okolják, mely megfosztja őket boldogulásuk alapfeltételétől, de a haza földjén kenyeret nem tud adni nekik. Ehhez járul még, hogy szülő és gyermek, ha távol vannak egymástól — nem tudnak érintkezni egymással, mert a gyermekek még levelet sem tudnak írni szüleiknek. Látják továbbá, hogy a magyar urak gyermekeiket német nyelven is taníttatják, az ő gyermekeiket pedig megfosztják anyanyelvűktől. Ezek a körülmények szülik a magyarországi németség újabb időben főképen a nyugatmagyarországi németség körében azt az elégületlenséget, „mely belső meghasonlásba hozza az ő érzelmi világuk egy részét annak a magyar hazához és a magyar nemzethez vonzódó másik részével, amely valóságos lelki ellentétbe hozza az eddig annyira megelégedett és annyira egységes lelkivilágukat” . . . Mikor Budapest népiskoláiba újból be akarják hozni a német nyelvet (lásd „Uj Élet” 19Í4. év 1. sz.) és a magyarság elsői városa, a tősgyökeres magyar Debrecen elhatározta, hogy tanonciskoláiban a német nyelvet is taníttatni fogja („Tanító” 1914. évi 10. sz.) nagyon is érthető, ha a perifériákon lakó németek elégedetlenek, mikor iskoláiból telejsen kitiltják anyanyelvűket. Ezek az esetek — igaz — csak állami iskoláknál fordulnak elő, de az elégedetlenség, mint a ragályos nyavalya, elterjed az egész vidéken. Vannak emberek, kik gondoskodnak arról. Községi és felekezeti iskolákban heti 3—4 órában tanítják az anyanyelvet, csakhogy tanterv és utasítás valamint megfelelő módszer nélkül, főképen a fiatal és tapasztalatlan k|artársak, kellő eredményt nem érnek el. így az anyanyelv tanítására fordított heti 3—4 óra csaknem kárba vész, minek következtében gyakori a panasz: „A gyermekek se magyarúl, se németül nem tudnak”. És a panasz sokszor indokolt, mert aki rosszúl tanít németül, az a magyarban se lesz különb. Pedig aki ezt a kettős feladatot sikerrel végzi, az nagy szolgálatot tesz hazájának, mert a demokrácia haladása által szóhoz jutó és a közel jövőben az ország sorsára nagy befolyást gyakorló néptömegeket nyer
