Evangélikus Népiskola, 1913
1913 / 1. szám - „A zsinati bizottság javaslata.“
2 amidőn nem csak a zsinattal de még a bizottság javaslatával is szemben állunk. Most már, hogy a javaslat szükkeblüségével szemben, mire alapítom én feltevésemet, megmondom. A zsinati bizottság javaslatához készített indokolás 180. §-nak harmadik bekezdése így hangzik: „A c) pontnál az egyetemes közgyűlés tagjai közé felvétetett az önálló tanítóképző intézetek egyházkerületenként választott egy-egy küldöttje, és a szabályrendeletileg meghatározott módon egyházkerületenként kiküldött egy-egy népiskolai tanító, mert úgy a tanítóképző-intézetek, mint a népiskolák az oktatásügynek oly fontos tényezői, hogy azoknak, úgy mint az egyházmegyei és kerületi közgyűlésen az egyetemes közgyűlésen is képviselet biztosítandó.“ Az én felfogásom az, hogy a hol így vélekednek egy testületről, így méltányolják az általuk végzett munkát, ott azokat a jogokat, amelyeket mi kértünk, nem mondhatják soknak. Szinte hallani vélem a gúnyos megjegyzést, hogy: ha nem sokalták, miért nem adták meg ? Megkísérlem megadni a választ erre is. Nem adták meg azért, mert a bizottsági tagok általában nem voltak tájékozva arra nézve, hogy mi a tanítói kar kívánalma a képviselet tekintetében, és épen ezért nem tartom lehetetlen dolognak, hogy azon vélekedés uralta a bizottság elhatározását, hogy ha több jogot javasolunk adni a tanítóknak a mostaninál, azok akkor sem lesznek megelégedve, hanem még többet kérnek, tehát: maradjunk a kevésnél, majd elő állanak kívánságaikkal azonnal, mint a javaslatot megismerték. Feleslegesnek tartom e helyen részletezni a javaslat reánk vonatkozó intézkedését. Most már nem az a fontos, hogy mit foglal magában a javaslat, hanem az, hogy miként érhetjük el célunkat. Szeretem hinni, hogy nincs az evang. tanítóikar tagjai között senki, akit nem érdekelne az, hogy miként alakúi majd helyzetünk az újra alkotandó egyházi alkotmány alapján. Váljon megmarad-e a mai helyzet, és leszünk tovább is egy lekicsinyelt hivatalnoki kar, amelyről imitt-amott még azt is feltételezik, hogy csak a fizetés fejében lutheránus, vagy pedig elismernek Végre bennünket igaz egyháztagoknak, akik nem kényszerből, hanem lelkünk legszentebb meggyőződéséből vagyunk hivei és legfőbb építő munkásai egyházunknak? Váljon megmaradunk-e, tovább is egyházunk mostoha gyermekeinek, akiknek köteles
