Evangélikus Népiskola, 1913
1913 / 2. szám - Boldog újévet!
— 31 lőtt békességünkért a körülményeket, a sors csalfaságait, embertársaink gáncsoskodását, holott a megbomlott egyetértés által előidézett szenvedéseinknek egyedüli oka az, hogy házunk szentélyében a szeretet lángját táplálni elfeledtük. Lelohadt a tűz, mely ott mindent átmelegített s helyette az önösség minden nemei ütöttek tanyát tűzhelyünkön. Zarándokolj el felebarátom a hit oltárához, gyújtsd lángra ott a szeretetet, mely mindeneket elfedez, minden görbét helyreigazit, mindent hisz,, mindent remél és a szívet sem örömben, sem bánatban megnyugtatni nem szűnik. Legyen béke a családban! Családtag vagyok azonban saját otthonom falain túl is. Egy szerető mennyei atyának gyermekei vagyunk, édes testvérekként élünk a föld kerekségén mindnyájan. De mily távol vagyunk még attól az állapottól, amidőn az egymás iránti testvériség érzete nyilatkoznék meg szavainkban, tetteinkben, minden viselkedésünkben! Irigység, torzsalkodás, alacsony versengés,' féltékenység, gyülöiködös uralkodik a szívek felett. Nem tudunk őszinte szívvel örülni felebarátunk szerencséjén, ellenben önelégülten szemléljük annak pusztulását, titkon, sőt nem ritkán nyíltan óhajtjuk, hogy azt szenvedések lepjék meg. A gazdag lenézi a szegényt, sőt nem átallja saját előnyére kizsákmányolni annak ügyefogyottságát. A szegény elkeseredetten szemléli a vagyonos kényelmét, mi mellett saját helyzetébe belenyugodni nem tud. Felebarátok, még azok is, kik hivatásszerűen hirdetik az ember- szeretetet, néposztályok, hitfelekezetek, nemzetek és országok népei ádáz indulattal törnek egymás ellen s egyik a másikat felfalni igyekezik. A szív elborul e jelenségek láttára s lázongó érzetek gerjednek a kebelben a társadalom ellen. Lesz-e* vajon idő, mikor ez az általános ellenségeskedés az igazi felebaráti szeretetnek ad helyet? Lesz! A sik vidéken született s folyton ott élő ember el nem tudja képzelni milyen a hegy ; nincs sejtelme az árnyas, virágdús, harmatban fürdő völgynek gyönyöreiről s a magasba, a felhőkig nyúló bércek fenségéről. A hegyvidék lakója nem érzj soha azt a kéjt, mely a végtelen róna óriási távolaiba elmélyedő lelkét eltölti, midőn a szemhatáron a látást sem korlátozza más, mint az ég földre boruló harangja. Ilyen egyoldalú felfogása van az emberi társaság erkölcsi arculatjáról is annak, ki csak a körötte nyüzsgő jelenkort ismeri. De ha fel tudunk emelkedni a jelenkor szűk határáról ama magaslatra, honnan szemünk az emlékezet
