Evangélikus Népiskola, 1913

1913 / 9. szám - Sass István: Előadói javaslat

— 202

figyelni fenn és lenn, itt és ott mindenkit s ezen megfigyelésem alapján nyugodt lélekkel elmondhatom, hogy nagyon is fölös számban vannak szerte-széjjel, széles e hazában azok, akik életnek és halálnak urai az intézmények feletti Ítélet mondásban, az elnökök munkálkodásának lebecsülésében, de nagyon csendes emberek mindig ha áldozatról, ha a közérdekért végzendő munkáról van szó.

Nem vagyok ideálista. Szavaimat nem irányítja más mint pályám és sorsosaim szeretete, elérni a magam részére nem akarok semmit, veszteni valóm pedig e téren nincs, tehát a leghatározottabb nyíltsággal adom elő meggyőződésemet s mutatok rá azon okokra, amelyek megszüntetése nélkül eredményes munkát végezni nem tudunk sem most, sem a jövendőben.

A könnyebb megélhetés végett rámutatok egy közismert dologra. Tudjuk azt miudnyájan, hogy mielőtt az ipari munkások még nem szervezkedtek, teljesen ki voltak szolgáltatva a munkaadóknak, és mióta szervezkedtek s meghozták a szervezkedésért a maguk áldozatát, azóta úgyszólván egyenrangú tényezők velők.

Ilyen a mi helyzetünk. Az evang. tanítóikar szervezetlensége, s az ebből származó széthúzás, nemtörődömség oka a mai áldatlan helyzetnek.

Évek előtt rámutattam már az „Evang. Népiskolá“-ban arra a körülményre, hogy országos egyesületünk felvirágozásá- nak első feltétele az, hogy mind a négy egyházkerületben alakuljanak meg a tanító-egyesületek úgy amint az Dunántúl van, és a négy egyházkerületi egyesület alkossa s tartsa fenn az országos egyesületet. Ez az egyedüli helyes mód, ez az egyedüli erős és biztos fundamentom. Ma épen az a legfőbb baj, hogy országos egyesületünk csak egy oszlopon áll, a másik három sarok csak alá van támasztva, Az országos egyesület nem támaszkodhatik egyesekre, hanem csak szervezett és jól vezetett testületekre.

Amikor három év etőtt a Tanítók szolgálati szabályzatának tervezetét tárgyaltuk egyesületeink- és az egyházkerűleti tanügyi bizottságban, abban a javaslatban benne volt az egyházkerületi tanító-egyesületek kötelező megalakulása, s mi dunán- túl örömmel üdvözöltük azt, pedig a mi egyesületünk akkor már éveken dolgozott. De mi történt? Az, hogy az egyetemes tanügyi bizottság javaslatára, — amely bizottságnak akkor még egyetlen tanítótagja sem volt, — ez a pont törölve lett a javas-