Evangélikus Népiskola, 1913
1917 / 8. szám - Gyermekhalandóság.
193-®1 T í S C I. & Tilosban. „Nem jó az embernek élni egymagában,“ így van az megírva a szent Bibliában, E szép tanács egykor a szivembe szállott, Megfogadtam és az Isten meg is áldott. Adott szivet, lelket, ki egy az enyémmel, Ki velem oknélkül nem pöröl, nem zsémbel, Kit akkor is tudok szeretni, becsülni. Ha van oka velem úgy néha pörölni. És ! inkább pöröljön, minthogy betegsége Miatt legyen köztünk tán szomorú béke; Ennél mindig jobb egy házi kis zivatar, Mely egy békecsókkal elmúlik mihamar. — És én, bűnös ember! őt mégsem becsülöm, Szivemnek, lelkemnek elnézem, eltűröm, Hogy mást is szeressek: kettőt, nem is egyet! Óh érzem, hogy ezért mindenki megfeddhet. Kettőt, nem is egyet ! Óh én bűnös lélek, Kárhozat tüzéért már etőre félek. A lelkiismeret szavát mindig hallom, Amint reám dörög, hogy majd kárát vallom A házasságtörő szerelmi viszonynak. Mért teszem ki lelkem örökös iszonynak ? Miért nem érem be a jó feleséggel ? Miért csókolgatom a pipát oly hévvel? Miért ölelgetem a versek múzsáját, Óh iszonyat! ott is, ahol mások látják?! — — Beismerem bűnöm ; a súlyát is érzem. Bünbánatban hajlik meg mindakét térdem. Ám könnyű és édes e vezeklés nékem, Mert tudom, megbocsát az én feleségem. Kibékítem múzsám Hozzá irt versével S tovább élünk, egymást megértve, békével. Almási Brúnó X ■ —
