Evangélikus Népiskola, 1913
1913 / 5. szám - A fizetésrendezósi törvényjavaslathoz
106 szerint ezzel úgy a hogy csak kibékülnénk. Az a fiatal 19—21 éves kezdő tanító, aki a képzőből kikerül, valahogyan meg tud élni az 1200 K-ból, és annak a testileg megtört öreg tanítónak, ki 40 éven át szívta az iskola levegőjét, szinte elég lehet (akkor már csak másodmagával) a 3200 korona. Azonban a tanító faluhelyen, ahol pedig a legtöbb tanító működik, mintegy kényszerítve van arra, hogy családot alapítson. Néhány év múlva egykét gyermekkel megáldva, hogyan él meg az 1400 - 1600 K-ból? Hát később amikor a gyermekek száma még szaporodik s már a nagyobb, talán nagyok taníttatásáról kell gondoskodni, pedig a fizetés csak 200 koronákkal emelkedik. Mitévő legyen akkor ? Azt mondhatják erre azok, akik nem a tanítók szemüvegén nézik a dolgot, hogy ne nősüljön ha nem tudja eltartani a családját. Hát uramfia 40 éves korában gondoljon a tanító a családalapításra? Mert a fizetésrendezés szerint csak akkor lenne annyi jövedelme, hogy arra gondolhatna. Ha a magas kormány segíteni akar a tanítóságon, a tanítóság helyzetén, úgy tenné azt akkor, adná a biztos megélhetést arra az életkorra, amikor legnagyobb szükségünk van rá. Ezt elérhetnénk, ha a kezdöfizetésről a 111. osztályba s ennek fokozataiban 400 K., a II. o. fokozataiban 200 K. és az I. o. fokozataiban 100 K. lenne az emelkedés. Ez inkább kifejezője lehetne azon jó indulatnak, amelyet a nm. miniszter úr már oly sokszor említett s a tanítóságot is jobban megnyugtatná. A kántori fizetést mint teljesen külön álló foglalkozás dijat, teljesen külön kell választani a tanítóitól. Hisz azt bárki is beláthatja, hogy külön munka, külön díjazást érdemel. Ez így is van mindenhol. Miért épen a tanítók legyenek itt is kivételek? Végül a tanítók, legyenek akár az állam, a község, vagy hitfelekezet szolgálatában, egyenlő munkát végeznek, tehát a méltányos és igazságos elbánás az, hogy javadalmazás tekintetében is teljesen egyenlők legyenek. Mi ép úgy szolgáljuk az államot és csak oly jó honpolgárokat nevelünk a hazának mint az állami tanítók, ha nem is vagyunk közvetlen az állam szolgálatában. Egy munkát végzünk, egy célra törekszünk, tehát joggal kérhetjük az egyenlő díjazást, Tehát ez az a várva várt fizetésrendezés, melytől, mielőtt megismertük, sorsunk jobbra fordultát vártuk. Vártuk .............. d e hiába I Küzdhetünk a gondterhes élettel, a drágasággal úgy, mint eddig. És mégis a miniszter úr csudáikozik, hogy a javaslat még mindig nem elégiti ki a tanítóságot.
