Evangélikus Népiskola, 1911
1911 / 7. szám - Tárca
.... Igaz, — nehéz az út, mely oda visz, Mely fel magas trónszékéig vezet; Egy nagy ellenség kisér végiglen És ez tenemberi természeted. De ha legyőzöd ezt, akkor feléd Az üdvösségnek pálmaága leng És számodra az éjhomályán át Egy új világnak hajnala dereng, Egy új világnak hajnalsugara, A szívnek békés szent világa ez; Hulláma nincs, amelyen szenvedély, Bú, öröm, bánat nemtője evez. Mint az imádság olyan tiszta lész S habár e földön itt van még hazád, A mennyországnak vagy már részese Itt kezdvén azt, mit folytatsz oda át. Legyen célod azért — megnyugvás ! . . . Ez az egyetlen, igaz bölcseség ! Ez hozza át e földi rőg közé A másvilágnak örök édenét. Löbel János, A harmatcsepp. Mi vagy te harmatcsepp, mely a nap fényében Gyönyörűn csillogsz a szivárvány színében ? — — Az Éj gyászruhája beborított mindent. Lent a Föld volt gyászban, szomorú az Ég fent. De jött a Hajnalpir s a felkelő Napot Hirdetve az Égnek biborszegélyt adott. Lassanként letépte Ég s Föld gyászruháját, Messze űzte az Éj szomorú homályát. Valahányszor Ég s Főid a gyásztól szabadúl Az Égnek széméből az örömkönnye hull. Én vagyok az Égnek ezen örömkönnye, Mely a Földre onnan hajnalpirkor jón le. Várva-várják jöttöm fű, fa és virágok, Felüdülést, áldást hozok le reájok. — Almán Brúnó.
