Evangélikus Népiskola, 1910

1910 / 8-9. szám - Darwin tanai és a paedagogia

nézve egy kartársunk nemrég megtette a megjegyzéseit a „Népiskola, hasábjain. így eshetik meg aztán, hogy oly ügyekben is, melyek egyház- kerületünknek hátrányára legkevésbbé sincsenek, sőt a tanítóság jogait is valamicskével rövelik, méltánylással nem mindenkor találkozunk, éppen az alig számbavehető képviseletünk miatt. Hogy egy esetet em lítsek, élénk emlékezetben lehet még a portómentes levelezést célzó kérelmünk ügye. Bizonyos az is, hogy a társadalom abban az arányban fogja a tanítói állást megbecsülni s a tanító munkásságát értékelni, amily arány­ban ezt egyházunk teszi. Tagadhatatlan, hogy egészen más volna a kép, ha felülről hallat­szanék felénk a hivó szó, annál inkább, mert a tanítóság a múltban sem hajigálózott afféle szociálista jelszavakkal „jogot a népnek“ hanem ügyeinek elbírálását a bölcs belátásra bizta. S ha egyesületeink illetve közgyűléseink is kifejezést adnak a tanítói kar óhajának, talán lehetne remény, hogy egyházunk felismerve abban saját érdekét is, nem zárkóz­nék el annak kérése elől. Nagy Kálmán, ev. tanító. Darwin tanai és a paedagogia. Irta: Koller István. Az egész tudományos világ jubilált tavaly február hó 12-én Darwin, a nagy természetbúvár 100. születésnapját ülvén meg. Darwin­nak ma is számos híve s ugyancsak számos ellenfele van. De a jubileum kétségkívül bizonyít egyet : Darwin hatalmas jelentőségét. Egy nagy érdeme van Darwinnak s ez az : diadalra vitte a fajkelet­kezés származáselméletét, amely ma már a tudomány elvitázhatatlan közkincse, bárhogyan vélekedjünk a tulajdonképeni darwinizmus — a kiválás tana — felől.*) Korunk filozófiáját az evolutió jegye uralja s hogy e fogalom a köztudatba átmenjen, abban Darwinnak s követőinek elvitázhatatlan érdemük van. Korunk, amily hatalmas átalakulást szült a technika találmányai révén, ép úgy a filozófia terén is nagy s élet­*) Se időnk, se helyünk nincs, hogy Darwin tanait e helyt ismertessük. Ám, ha valaki mégis táiékozatlan volna e kérdés felől a következőkre bátorkodom figyelmét felhívni: Haeckel: Natürl. Schöpfungsgeschichte ; Pékár: Modern világfelfogásunk s az ember világ- helyzete ; Darwin ellen, de a származás mellett nyilatkozik: Dennert: Am Sterbelager des Darwinizmus; Ajánlható: Plate : Abbildung. U. tőle : Der heutige Stand der Abstammungs­lehre. Végre szerény magam behatóan tárgyalom „Darwin élete, tanai és hatása“ (Bp. 1907.) c. dóig. a kérdést, amely azonban az úiabb kutatási eredményeket s nézeteket még nem öleli fel. Aj. még: Méhely. A szárm.-tan mai állása.

Next

/
Oldalképek
Tartalom