Evangélikus Népiskola, 1910

1910 / 2. szám - A tanítónak egyik leggyönyörűbb és legszebb vallás- erkölcsi nevelőhivatása, hogy növendékeivel a templomot megszerettesse. Hogyan éri ezt el legbiztosabban?

49„Kis kacsóid össze téve szépen, imádkozzál édes gyermekem.“ A költőnek e mondása legyen vezérlő csillaga az édes anyának a nevelés első szakában és azután is minden időben. Amelyik édes anya ezt elhanyagolja, az nem tudja mi a szülői szeretet és nem tudja mi az anyai boldogság.

Álomból felébredve a jó édes anya együtt mondja gyermekével : Jó istenem felébredtem stb.“ Asztalhoz ülve, onnét felkelve, lefekvéskor mielőtt álomra hajtanánk fejünket, mondjunk buzgó imát az egek urának és gyermekünk követni fogja példánkat.

Szeretettel mindenre rá lehet venni a gyermeket, amit csak elakarunk érni, azért ezt a kedvező helyzetet jól fel kell használni, s már a házi nevelésnek arra kell törekedni, hogy a gyermek figyelmét a jó iránt felkeltse, értelmét élesítse, szívét nemesítse és gondolatát irányítsa az égben lakozó jó mennyei atyára, aki bennünket teremtett, megtart és gondunkat viseli, mert ezen eszmék és képek, melyeket a gyermek kiskorában elsajátít, lassanként jellemének és lelkének alapjává válnak.

Nagy és rendkívül fontos dolog ez, mert a kis gyermeknek legtöbbször az egész életére kihat, azért mindenek felett szükséges az, hogy a szülők, különösen az édes anyák tudják és ismerjék feladatukat. Ezen célt pedig csak úgy érhetjük el, ha rendkivül nagy súlyt helyezünk a lányok, mint leendő édes anyák vallás erkölcsi nevelésére.

Nagy, igen nagy feladat vár reánk e téren, mert, ha őszinték akarunk lenni, úgy be kell ismernünk azt, hogy az iskolákat sok helyen nagy mulasztás terheli ez irányban, és pedig azért, mert tani tottunk ugyan, de nem a gyakorlati életnek. Végig hurcoltuk a gyermeket a nagy világon, de nem készítettük elő a jövendő életre, és nem arra, hogy miként kell majd hivatását betölteni.

Hosszú tanítói pályám alatt, sok iskolában és sok községben megfordultam. Szeretem megfigyelni az életet, a dolgok befolyását, és az embert az ő különféle viszonyaiban. Láttam tapasztaltam sokat- Láttam az igaz élőhit megnyilatkozását, az áldozatkészséget olyan helyen, ahol a nélkülözést nagyon jól ismerték. Láttam az egyház a vallás szeretetét, s láttam a szenvedőt könnyező szemmel bemenni az istenházába, s megbékült szívvel térni vissza családja körébe. Hallottam, amikor az édesanya átplántálta kis gyermeke szívébe, mindazt a jót, a szépet, amit ő szülőitől és tanítójától örökölt. Láttam ártatlan kis gyermekeket összekulcsolt kézzel, keserves könnyhullatások között együtt imádkozni a kétségbe esett szülőkkel, hogy fordítsa el isten róluk az ő sujtoló kezét. Láttam, az örömöt, a boldogságot felragyogni a szülők szemében, amidőn az úrházába menve kis gyermekeik előttük vitték a szülők énekes könyvét. Emlékszem kis gyermekkoromból, hogy milyen örömmel, milyen áhítattal énekeltük, áldott emlékű jó szüleimmel, esténként a szent éneket: „A nap elment ó