Evangélikus Népiskola, 1910
1910 / 1. szám - Tárca
26 „Első sorban — a származásnak! A mérhetetlen nemesi gőgnek. Tanító — a nemesi osztályból csak nagy ritkán lett, A nemes inkább más megyei vagy járási hivatalnoki, — katonai vagy épen panduri foglalkozást keresett. — A tanítóság a nem-nemesekből (jobbágy, iparos, cseléd stb ) rekrutálódott. Tehát — a népből. A tömegből. — És pedig ezek közül a legtöbben a mesterségét megunt iparosokból. — A katonaságból hazajött altisztekből. — Két-három évi felsőbb iskolai tanulmányozás után időközben letört, — vagy kicsapott diákokból. „Nem túloz egy kissé Géza bátyám ?“ „Arról a korról, — amelyre gondoltam, — nem! Mert lássa öcsém ! a tanítói állást illetőleg különböző korszakokról szólhatunk. — Először 1848. előtt; és amely nem nagyon különbözött a második korszaktól 1848-tól 1868-ig. — A határdomb báró Eötvös József illetve az 1868. XXXVIII. t.-c. A harmadik korszak ettől fogva a XXXVIII. t.-c.-tői 1907-ig, — illetve az 1907. XXVI. és XXVII. t.-c. megalkotásáig. Báró Eötvöstől — gr. Apponyi Albertig. „Kiváncsi vagyok a további magyarázatra !“ jegyeztem meg. „No igén ! 1848-ig a tanítói állásokat, — mint előbb mondottam az ős korszakban, — igen selejtes emberek foglalták el. Akadtak közöttük „peregrinusok“ is — szép számmal. — Sőt később is 1868-ig. „Egy ilyent én is ismertem, — majdnem gyermek koromban, — valami Fekete József nevűt“ „Én is ismertem. Itt tanítóskodott Vas, Zala és Veszprémben. Különben hazája volt az egész Dunántúl. Évenként 3—4 helyen is működött rövidebb-hosszabb ideig. Egyik helyről kicsapták, a másik helyről úgy szökött meg, — hol ezért, hol azért, — de sohasem ok nélkül. A legtöbbször állás nélkül volt. Bennünket tanítókat látogatott ekkor. Rongyos, piszkos, csavargó tipus. Ellátták étellel, — itallal, — elszigetelt helyen. Beszéltünk vele — tisztes távolból. Szállásáúl rendszerint az istállót jelöltük meg — nagy elővigyázat mellett. — Érthető okokból. — Néhány napig itt, — néhány napig ott. — Viszonzáséi megkaptuk a hirt — összes kollegáinkról. — Igazi hírnök volt. Tudott mindent, — mindenkiről. — Föl is ruháztuk. Egyikünk adott neki ezt, másik azt. S ezekkel mint emlékekkel dicsekedett. „Azt hiszem ez volt az utolsó.“ „Igen, mely ha jól tudom, úgy fagyott meg az út szélén.“ „Hát a mesterlegényből és bakakáplárból lett tanítók hogyan töltötték be állásukat ?“ kérdém. „Többé-kevésbbé — rosszúl! A tanító inkább kántor volt, — mint tanító. No meg — harangozó. Aszerint — választották, — becsülték, értékelték. Iskolába az ment, aki akart. Nem volt iskolakötelezettség. A tanév, — a gyermek foglalkozásához a pásztorkodáshoz igazodott.
