Evangélikus Népiskola, 1910
1910 / 4. szám - Március 15 mint iskolai ünnepély!
114 ahol a görög bölcs, hogy lámpással kell keresni, fényes nappal, aki ajkán, s szíven érzi, amit Nagy Sándor mondott: Atyámnak köszönöm, hogy élek, taníiómnak, hogy boldogul tudok élni! Ezek, miket felemlítettem, korántsem fejezik ki mindazokat, melyek a néptanító nevéhez vannak fűzve, s melyeknek teljesítése mindennapos, de most nem célom, hogy ezt felsoroljam. Jelen esetben, ezen sok közül egyet szándékozom felmutatni, melyet ugyan nem csak a tanítónak, hanem, minden egyes magyar honfinak erkölcsi kötelessége teljesíteni, a tanítónak még ennél is szorosabb, legszentebb feladata, becsületbeli kötelessége. Ezen legszentebb elengedhetetlen kötelesség az, hogy a Szabadság, Egyenlőség, Testvériség megteremtésének emlékére ünnepeljen s ünnepeltessen. 1848 március 15. Elborúl a lelkem, tépelődöm és aggódom váljon képes-e arra az én gyenge erőm, tehetségem, hogy csak megközelítőleg felidézzem szivünkbe vésett emlékedet ? Vájjon lesz-e képességem arra, hogy mindazt mi keblemet dagasztja, lelkem tüzeli; szivemet áthatja ; valahányszor dicsőséges, s világ által bámult megteremtésedre gondolok, fel tudom-e tárni, fel tudom-e mutatni?! Március 15. az a nap a magyar nemzet történetében, mely napnak, Örök hálával tartozunk mint utódok. Három szó : „Szabadság, Egyenlőség, Testvériség!“ Akkor omlott le a válasz fal, mely úr, jobbágy; gazdag, szegény; tudós, tudatlan ; boldog, boldogtalan között fenállott s válasz falat képezett. Egy cél volt szabaddá, függetlenné, boldoggá tenni a nemzetet, a nemzet minden egyes fiát. Sikerült-e teljesen ez a vágy ? megvaló- súlt-e az álom? teljesült-e a hozzá fűzött remény? szabad-e? független-e ? a nemzet ? .......................erről nem szeretek gondolkodóba esni. Hanem a zt mondta Petőfi. „Lesz még egyszer ünnep a világon.............!‘ I gen tisztelt közgyűlés !*) Minden egyes tanítónak szent kötelessége, hogy csemetéit akként nevelje s tanítsa, hogy az minden izében- nemes, becsületes legyen. De legnagyobb feladatát akkor oldja meg, ha igazán magyarrá ; hazáját önzetlenül szerető honpolgárrá neveli. Honját igazán szerető polgárokat pedig csak az a tanító képes nevelni aki maga is, szívvel, lélekkel magyar, s Isten után hazáját szereti a legforróbb, legönzetlenebb szeretettel. Meg kell ragadni minden alkalmat, amellyel ezen célját elérheti. Nem elég az, hogy csak.az iskolába járó növendékekkel foglalkozzék- hanem be kell kapcsolni, magához vonzani azon község lakosságát, melyben működik. Ezt pedig csak akkor éri el, ha olykor.olykor felkeresi a szülőket rang és személyválogatás nélkül, iparkodik velük megértetni, hogy szívvel-lélekkel borúljanak le a hatalmas Isten zsámolyánál, hogy szabadok, hogy nem nyögnek senki járma, senki igája alatt. *) Szerző felolvasta a gömöri evang. tanítóegyesület közgyűlésén. Szerk.
