Evangélikus Népiskola, 1909
1909 / 11. szám - Tárca
338 burgi iskolamester már nem a hangoztatást ajánlotta volna a mássalhangzóknál. Valamint dr. Stefáni Henrik, aki 1761-ben született és 1861-ben halt meg. „De ezek németek voltak ám, azért nem hallgattak rájuk a magyar tanítók“ — szólt közbe az ifjú kollega „De volt ám magyar is I Ilyen volt Szőnyi Nagy István. Ez előtt 200 évvel. És nem tudom ismerik-e uram öcséim az 1809-ben megjelent ily című könyvet; „Igaz mester, aki tanítványait minden unalom nélkül igen rövid idő alatt egyszerre Írni és olvasni megtanítja.“ Aki pedig ezt irta, az pap is volt, győrmegyei is volt, magyar is volt még Simon Antal is volt. Tehát mindenféleképen derék ember volt Hiába beszélt és irt, — ügyet se vetettek rá. ő pédig kapta magát é azon közben — meghalt, ó volt az első, aki az Írást és olvasást együtt tanította, e kettőt egybefoglalta. Igaz, hogy ő is még először a betű nevét (ká) tanította s csak azután a hangját (k) mégis csak ő volt tulajdonképen az irva-olvasás föltalálója, és ez a dicsőség mégis ................Gráser Kér. Jánosnak, egy németnek jutott, — mint a g yufánál. „Hja ! Huncut a német!“ mondja Samu komám. „Igaz! De hát ezzel a módszerrel még se csapott be bennünket mert ennél jobbat aligha fognak föltalálni. Csak jól kell kezelni és érteni a tanításához. „Hát a mai fonomimika és társai?“ veti közbe az ifjú Jenő. „Ezek egyike sem módszer, csak fogás; miután az irva-olvasás lényegét egyik sem érinti ? Nem ! mert lássa édes ifjú öcsém ! Ezen módszernél előbb a mondatokat szavakká, a szavakat szótagokká, a szótagokat hangokra bontjuk és ismertetjük. — Vagyis elemezünk. Ez az analitikai eljárás. Mikor ezt begyakoroltuk, akkor az eljárást megfordítjuk. A hangokból tagokat és szavakat alkotunk. Vagyis összeteszünk. Ez az eljárás szinthezés. Minden módszer pedig vagy analitikus vagy szinthetikus. Ezért merem állítani, hogy a fonomimika és társai az irva-olvasással lényegben ugyanaz. Vagyis semmi új. „Úgy látszik Géza bátyánk nem nagy barátja a fonomimikának, — mint újításnak ?“ — veti oda Jenő. „Talán mert öreg vagyok már? — akarja mondani — uram öcsém ? „Ejh ! dehogy!“ — mondta az ifjú óriás, — szemlesütve, mint akinek gondolatját eltalálták ! „Dehogy vagyok az újításnak ellene — folytatta Géza bátyánk. — Tudom én azt, hogy mert tökéletes ember nincs e földön, tehát tökéletes mi sem lehet. Az ember mindig elégedetlen és töri a fejét valamin. Sokszor okos dolgon, de többször bolondságon. Néha a rosszra is ráfogja, hogy jó ; néha pedig a jóra is ráfogja, hogy elavult és kész a szemétre vetni. Jól tudom, hogy az embernek eme termé
