Evangélikus Népiskola, 1909
1909 / 3. szám - Megkondult
83 és kiugornak a közeli sziklaoromra, nem törődve vele, hogy ezzel is még inkább visszalökik a vésztrejtő hullámok közé.*) Hanem szükségesnek tartanám egy bizottság kiküldését, amely átmeneti szabályzatot készítene és megállapítaná azon méltányos arányt, mely szerint a kerület minden alkalmazottja köteleztetnék a „Gyámoldá“-hoz hozzájárulni vagy nem, az elmondottak szerint, p. o. azon tanítók vagy tán lelkészek, akik eddig nem is voltak tagjai a „Gyámoldá“-nak. A mondottakat általános megfontolásra ajánlja Érdeklődő. Megkondúlt. Megkondúlt a halálharang. A dunántúli egyházkerület Gyámol- dája fekszik a ravatalon. A temetés folyó évi március 17-ikére van kitűzve. A meghivók már szétküldettek. Hiába intette jóságos püspök urunk a beteg ágya körül consi- liumra gyülteket, hogy ne húzzák meg a halálharangot, ha van mód megmentésére. Nem a szív sugallatára, a rideg számok könyörtelen szavára hallgattak. Hiába hangoztatták, hogy engedjenek tisztességes kimúlást a nemes intézménynek, mely a könnyek felszárltására volt hivatva. Nem sikerült. 301 tagot megfosztottak jogigényétől. Pedig hányán lehetnek ezek között, kik szájuktól vonták meg a falatot, hogy övéik jövőjét biztosítva láthassák?! .... *) Nem tudom elgondolni, hogy e cikk Írója a kiküldött bizottságnak nyomtatásban is megjelent jegyzőkönyvét egészen elolvasta volna. Ha olvasta volna, nem juthatott volna eszébe ez a semmiképen nem találó hasonlat, amely a bizottságnak még a jó szándékát és igyekezetét is kérdésessé teszi. Közvetlen tudomásunk van arról, hogy ez a nehéz kérdés hónapokon keresztül volt a matematikai szakértő, a pénzügyi bizottsági elnök és előadó és a kiküldött bizottsági tagok gondjának, munkájának tárgya, úgy hogy azzal a javaslattal, amelynek minden pontja számszerűleg is meg van okolva, és a bizottságnak a lehetséges megoldások mindegyikét méltató és alaposan megvizsgáló jegyzőkönyvvel semmiesetre sem lehet olyan könnyen elbánni, mint ahogyan a cikkíró e rövid, nem találó és az előzmények után igazán bántó hasonlattal tesszi. A cikkíró javaslata, úgy látjuk nem is képezhetné a külön bizottság tanácskozásainak tárgyát, mivel nem a gyámoldai válsággal foglalkozik, — erről a cikknek csak a javaslat előtti része szól, — hanem a felekezeti tanítók fizetésének az államiakéval egyenlő rendezését célozza. Hogy ezt a gyámolda utján lehetne elérni, amikor ez az intézet még eddig esedékes kötelezettségét is csak nagy nehezen tudja teljesíteni: nem tartom valószínűnek. Nézetünk szerint tehát a fenti cikk két olyan ügyet hoz kapcsolatba (a gyámoldai válság igazságos és méltányos megoldása; a tanítói fizetéseknek nem kevésbbé méltányos és igazságos rendezése), amelyeket kiilön-kiilön kell megfontolás és tanácskozás tárgyává tenni, de amelyeket alig lehet mindegyik ügynek károsodása és még nagyobb zavar támasztása nélkül egymással kapcsolatba hozni. Szerkesztő.
