Evangélikus Népiskola, 1909
1909 / 11. szám - Sass János: Korkérdések vallásos világításban
314 Korkérdések vallásos világításban. VII. Felvilágosítás. A felvilágosodás rohamos lépésekkel terjed nemcsak a hivatásos tudósok látókörét szélesbitve eddig nem sejtett mértékben, hanem a társadalom osztályainak minden rétegében. Fénye behat lassanként azon szellemi erőkre is, amelyek önmagát az embert, önmagát a társadalmat vizsgálva önismeretre vezetnek. Az ez irányú munkásság arra a kellemetlen felfedezésre jutott, miszerint bámulatot gerjesztő haladásunk mellett pusztító veszedelem őrli, korhasztja társadalmunk belső szervezetét és a veszedelemmel szemben minden tudományunk, minden hatalmunk lehetetlennek bizonyúl. Voltak ugyan régebben is már egyesek, kik a bomlás jelenségeire s okaira figyelmeztettek, de viszont voltak, kik a panaszt ósdi elmaradottságnak bélyegezték s amiben amazok pusztulás jeleit, emezek pusztán a szabad fejlődés természetszerű következményeit látták. Akiket a haladás dicsősége megmámorosítolt, tapsolva üdvözölik a fegyelmetlenségnek minden újabb jelenségeit; a társadalmi intézmények iránti tiszteletlenséget eredetiségnek nevezik, az erkölcsi törvények kíméletlen megszegését bátorságnak, az erény becsmérlését előkelő modornak, a vallás kicsúfolását felvilágosodottságnak, a tekintélyek vakmerő rombolását önállóságnak s egyáltalában a minden törvény és szabály féktelen megvetését szabadságnak nyilvánítják. És ezeknek öblösebb torkú hangja túlharsogta amazokét, akiknek szemei távolabbra láttak. Újabb időben már az úgynevezett szabad gondolkodók, a felvilágosodás leglármásabb zászlóhordozóí is kezdik észrevenni, hogy azt az életmódot, mely épen az ő bölcs tanításaik nyomán társadalmunkba befészkelte magát, egészségesnek mondani nem lehet. És most, midőn a fegyelmezetlenség úgyszólván minden téren, de különösen a nemi élet terén oly annyira elharapózott, hogy nincs olyan emberi szervezet, mely annak túlkapásait, iszonyú eltévelyedéseit a természetszerüségtől kibirná, mikor a hamisság annyira beleette magát az ember gondolkodásmódjába, hogy az őszinteség létezésében is alig hiszünk s az egymás iránti bizalom alapjai egészen elkothadtak, most kezdenek gondolkodni a felett, hogy szükséges volna kieszelni valami erőt, mely a lerombolt tekintélyek helyett az embert a mértékletesség és természetszerüség utján féken tartaná. De akik még mindig bíznak a gyarló emberi ész mindenhatóságában, azoknak a felfuvalkodottság által eltompult szemei még nem képesek belátni, hogy a folyton terjedő veszedelem épen az ö tanaikból származott s azokból táplálkozik. így magyarázható, hogy mohón
