Evangélikus Népiskola, 1909
1909 / 4. szám - Szűsz Lajos: A magyar nyelv tanítása nem magyar tannyelvű népiskolában
108 annak látása után s elrepül — most már kívánság, kérés formájában — ajkairól a szó; „mama,“ „apa,“ „tej,“ „kenyér“. Ebből áll a beszélni tanulás természetes útja, természetes módja. Ahogyan az első pár szó megjelenik az ajkakon, úgy épül fel az egész beszéd. Egy-egy új alakhatással, egy-egy új kifejezéssel kapcsolatban időről-időre, később napról-napra hozzácsatolódik az előzőkhöz s mire 20—h0 ilyennek a birtokába jut a kicsi gyermek, már kezdi megérteni környezetét is kezdi megértetni magát környezetével. Ugyanaz a folyamat megy végbe a gyermek lelkében és beszédszervezetében a beszélni tanulás egész ideje alatt. Szükséges azonban — a beszédre való tanítás érdekében — megjegyeznünk, hogy a gyermek látáskörében előforduló alak — jelentkezések (emberek és tárgyak alakjainak észrevése) után legerősebben és leghamarább a cselekedeteket veszi észre a gyermek ; s így a cselekedetekkel — mint a szeme előtt lefolyt látási hatásokkal — kapcsolatban következetesen jelentkező hanghatásokat mindjárt az alakok megnevezése után kezdi felvenni beszédje körébe. Az „áll,* „ül,“ „jár,“ „fekszik,“ „eszik,“ „iszik,“ „sír,« „nevet,“ továbbá az ember és állat-környezet egyéb, mindennapos cselekedetei s a tárgy környezeten jelentkező cselekmények legélénkebben, leggyorsabban ragadják meg a gyermek figyelmét s így az ezeket kifejező szavak is legelsőkül válnak szókincsévé. A mennyiségek, minőségek, tulajdonságok észrevevése és hanghatással, szóbeli kifejezéssel való kapcsolatba hozatala csak későbbi folyamat. * * * Ezeket a természetes nyelvtanulási folyamatokat szem előtt tartva, biztos és csalatkozhatatlan vezérfonal van kezünkben a nyelv tanítás módjára nézve is. A fő- és alapszempont ez: semmi szin alatt sem szabad egy új nyelv tanításánál a gyermek által már beszélt másik nyelvet venni alapúi azzal a céllal, hogy a gyermek előtt szót-szóval kifejezést kifejezéssel állítunk szembe. Az a száraz, rideg fordító-módszer, amikor a gyermek elé ezzel állunk, hogy amit pl. a német „Mund“-nak nevez, azt a magyar „száj“ nak, a „Hand“-ot „kéz“-nek a „Wasser“-t „viz“-nek mondja, semmiképpen sem állhat meg gyermekek beszéd tanításánál. Ahhoz már igen megerősödött emlékező tehetség kell, hogy az emberi szavak, kifejezések sokaságában minden egyes hangkép egy másik nyelvnek a hangképét is rögtön előidézze. A hangképnek a látott, képhez kell közvetlenül hozzá forrnia ; any- nyira, hogy a fogalom és szó szinte elválaszthatatlan, elkülöníthetetlen szorosságban álljon, hogy úgy mondjuk — eggyé, egésszé váljék. Ez az egybeforrás tényleg megtörtének az anyanyelven való beszélés közben minden gyermeknél. Ha pl. a nyelvtanilag iskolázatlan ember
