Evangélikus Népiskola, 1908

1908 / 3. szám - Kapi Gyula: Utasítás a tanítóképző-intézet vallástanítási tervéhez

XX. évfolyam. 3. szám. SOPRON, 1908. március hó Evangélikus Népiskola Nevelés- és oktatásügyi havi folyóirat. Megjelenik — a nagy szünidő kivételével — minden hó elején Felelős szerkesztő és kiadó: Papp József. Utasítás a tanítóképző-intézet vallástanítási tervéhez. (Vége.) IV. Egyházi énekek. 1. Cél. Az egyházi énekek tanításával fogékonnyá akarjuk tenni az itju lel­két a vallásos költészet fenséges szépsége iránt, hogy ez által is előmoz­dítsuk vallás-erkölcsi fejlődését; másrészt hathatós eszközt kívánunk kezébe adni a leendő tanítónak s gyülekezeti énekvezérnek a hitbuzgóság emelé­sére az iskolában és a templomban. 2. Módszer. 1. Az egyházi éneket az alanyi költés virágai közé soroljuk. Méltók arra, hogy velők a vallásos nevelés körében szeretettel foglalkozzunk. E szeretet vezesse a tanárt azok tárgyalásakor, akkor bizonyára eltalálja azt a tanításmódot, mely a vallásos kölészet fenségének s a paedagogia követelményeinek leginkább megfelel. 2. Az egyházi éneket, hogy azt a növendék meg is értse, szép­ségeit s a benne rejlő eszmét íel is ismerje és átérezze, nem elég csak elolvastatni, hanem építő módon fejtegetni, tárgyalni is kell E tárgyalást ügy végezzük, mint más költemények tárgyalását. Beve­zetésképpen szólunk az ének szerzőjéről, vagy azon alkalomról, tárgy­ról, időről, melyre az ének vonatkozik. Azután bemutatjuk a költe méuyt a maga teljességében, elolvassuk magunk, vagy elolvastatjuk egy

Next

/
Oldalképek
Tartalom