Evangélikus Népiskola, 1908
1908 / 2. szám - Irodalom - Vegyesek
72 Irodalom. Köszöntések könyve. Irta Pálinkás Béla. Nagy gondot okoz a tanítóknak az, hogy növendékeiknek névnapi-, újévi és más alkalmakra köszöntő verseket adjanak, Írjanak vagy tanítsanak be. Van ugyan több köszöntő könyv, de azok mind régiek és oly ismeretesek az azokban foglalt köszöntők, hogy minden gyermek és szülő tudja, tehát nem hatnak az újdonság ingerével. Ezen az állapoton kívánt segíteni Pálinkás Béla fiumei tanító, ki megírta a ,Köszöntések könyvét,“ mely 80 oldalra terjed és tarttalmaz 56 névnapi*, 34 születésnapi-, 34 újévi köszöntőt, továbbá tanítóhoz 6 köszöntőt. 5—12 éves gyermekek számára. Kiadta Kovács Gyula, Nagybányán. Ára 40 fillér. Tanítóknak 10 példány vételénél 30 fillér, 50 példány vételénél 26 fillér darabja, a pénz előzetes beküldése esetén portómentesen. Vegyesek. Figyelmeztetés. Mint januári számunkban kijelentettük, akik mutatvanys/ámot kaptak s azt megtartottak, azokat előfizetőknek tekintjük. Ha netán ez a figyelmeztetés valakinek a figyelmét elkerülte volna, kijelentésünket megismételjük a februári számra vonatkozólag is, de ezúttal utoljára. A kiadó. A soproni evang. tanítóképző-intézeti jubileumi alapjara legutóbbi kimutatásunk óla következő adományok érkeztek; Németh Béla teres- tyénfai ev. tanító 5 kor., Molnár Sándor répceszemerei ev. tan. adománya 2 kor., gyűjtése 8 kor. 60 fill., Weber Sámuel ágfalvi ev. tan. adománya 10 kor., gyűjtése 4 kor. 36 fill., Koczor Kálmán, borgátai ev. tan. újabb adománya 4 kor., Nagy Jenő domonkosfai ev. tan. 5 kor., Dex Ferenc pozsonyi ev. tan. 15 kor., Berecz íza, ostffyasszonyfai ev. tanítónő 2 kor., Berecz Gábor, ostffyasszonyfai ev. tan. adománya 5 kor,, gyűjtése 5 kor. 30 fill., összesen 66 kor. 26 fill. Ezzel gyűjtésűnk 1597 kor. 67 fillére emelkedett. — Az egyházker. pénztárba érkezett újabb 128 kor. 15 fill, adománnyal együtt a fent nevezett célra tehát ezideig begyült összesen 2350 kor. 71 fillér. — Akik gyüjtőíveket kaptak, kérjük, szíveskedjenek azokat a begyűlt adományokkal együtt minél előbb visszaszármaztatni, mert nágyon Valószínű, hogy a jubileumi ünnepélyt már a folyó isit. év végén megtartjuk, s így az idő már rövid. Helyreigazítás. A januári szám 19. lapján közölt órarendnél, kedd délután 2—272-ig, az I. és II. osztálynál jelzett rajzolás és a III,—VI. osztálynál jelzett kézügyesség közé az elválasztó vízszintes vonal nem kell, mint azt a betűk minősége úgyis mutatja.