Evangélikus Népiskola, 1908
1908 / 1. szám - Tárca
28 "á T á R C i, ^ Egy búsongó anyához. Az én szivemnek is volt Régente nagy sebe. De több idő folyásán A seb kisebb leve. De nem vetem papírra, Hogy még miket tevénk, Csupán csak azt, hogy a hit Vigasszal állt fölénk. Szép angyalunk hagyott el, S tőlünk a mennybe szállt. Keblünket megszakítók, S gyűlöltük a halált. És áldással teríté Be a kopár mezőt Melyen jártunk, s vidítá A sírót, könyezőt. Majd félve, Istenünkhöz Emeltük fel kezünk; Bocsásd meg, ég Királya, Ha ólykor vétkezünk! Neked, busongó hitves, Csak azt tanácsolom; Kis magzatod múlásán Ne bánkódj óly nagyon. S a hit szelíd galambja Lelkünkre szállá le, S a kétségbeesésnek Eltűnt vadabb fele. Házad éke vagy te, Hű férjed oszlopa. Minden múló s tűnő, de A szeretet soha. Kerestük egy időig A drága magzatot, S a sűrű köny szemünkben Apadt, ritkúlt, fogyott. Ha bimbótok’ letörte Halál fagyos keze; Virasszon csak fölötte A hű emlékezet. Sírdombjánál ha álltunk, Könyünk föld itta fel, S az osztott fájdalomban Megenyhült a kebel. A másvilágon Isten Majd visszaadja őt, És ott örültök újra A szebb tavasz-virágnak, Ti, búsuló szülök. Tóth István,
