Evangélikus Népiskola, 1908
1908 / 5. szám - Memento: Utazás magunk körül
153 az ellen kifogása az iskoláink hatóságainak, hogy a gazdálkodó tanító szeme ott legyen gazdaságán, akkor amikor az szükséges? Ha nincs ellene kifogása hatóságainknak, úgy a mi szempontunkból tárgytalan a dolog. De nem az az iskola szempontjából. Mind az iskola, mind az egyház érdeke azt kívánja, hogy a tanítót az iskolától el ne vonja senki és semmi, főként ne, a mindennapi kenyér nehéz gondja. Azért nagyon kívánatos, hogy az egyház keresse az utat és a módot arra, hogy a tanítók ne legyenek kénytelenek gazdálkodásból élni. A gazdálkodás nehéz gondja, nem csak akkor köti le a tanitót, ha a tanítást végezte, de ott benn van vele az iskolában és igen sokszor felületessé teszi munkáját s így kétessé az .eredmény t. Elvonja figyelmét a megkezdett munkától, s két részre osztja az embert, s a tanító szembe kerül a földmivessel, nagyon természetes, hogy mindegyik a saját érdekét védi, s a vége az, hogy kétéltűek leszünk, de nem a valódi értelemben, hanem úgy, hogy két részre oszt bennünket, az ember félig az iskolában van, félig a gazdaságában, ez pedig nem helyes. Az iskola egész embert kiván. Csak félmunkát végeznek iskolai hatóságaink akkor, a midőn emelni akarván iskoláink nivoját, újabb és újabb tantecveket fogadnak el s tesznek kötelezővé, azért, hogy lépést tartsanak a haladó korral ; de midőn ezt teszik, figyelmen kívül hagyják a tanítók helyzetét, figyelmen kívül azt a fontos kérdést, hogy a felemelt óraszám s a többszörös követelmények mellett marad e a tanítóknak ideje arra, hogy a fizetésök tekintélyes részét képező földbirtokon gazdálkodjanak ? Marad e idejök arra, hogy ezen gazdálkodást jövedelmezővé tegyék, és ezzel megélhetésöket biztosítsák ? Én azt mondom nem marad. . Modern iskola, egységes tanterv, száz évvel ez előtt megállapított tanítói alapfizetés, mondják meg nekem jó uraim, hogy hogyan vág az össze ? * * * Mielőtt — a mezei munkák idejére — búcsút vennék olvasóimtól — ha ugyan vannak, nem tehetem, hogy pár sorban meg ne emlékez, zem a prédikáló tanítók helyzetéről. Tudjuk, hogy az 1906. évi egyhker. gyűlés volt az utolsó, amely ezen üggyel foglalkozott. Sajnos, hogy elégnek tartotta a helyzet rendezésére az ugyanazon évi egyházker. jegyzőkönyv 145. §-ban foglalt azon határozatot, hogy az úgynevett sátoros ünnepeken délelőtt, az anyaegyházhoz 5 kim. távolságon belül eső filiákban, a tanítók nem kötelesek prédikálni. Ezt az egyetlen egy lépést tette egyházi hatóságunk a rendezés terén, pedig tekintettel azon kettős munkakörre, a melyet ezen tanítók betöltenek, tekintettel díjazásaikra, amely az egyik munkakör keretében végzett munkáért sem volna sok, a kettőért meg határozottan kevés, nem kellett volna e pontnál megállani,
