Evangélikus Népiskola, 1907
1907 / 1. szám - x–y: Mohácsy Lajos
g Nem akarok émelygős lenni — ez nem is természetem — s azon érdemekre rámutatni, melyeknél fogva a fennti név viselője e díszhelyet magának kiérdemelte, hiszen ez valamennyiünk előtt eléggé ismeretes. És ha felhozom is, hogy ö a közügy, a tanügy előbbre vitelén fáradozott, mint a mellyel a tanítók érdeke oly szorosan összefügg: akkor sem tudhatom be ezt érdemül, mert ez tulajdonképp nem érdem, hanem kötelesség; édes mindnyájunknak szent kötelessége, mely nem szorul sem elismerésre, sem méltatásra, mert a kötelesség teljesítése édes jutalmát már önmagában hordjaEgy érdemét azonban nem hallgathatom el, mert ez valóban megbecsülhetetlen, másoknak is nagyon megszivlelésre méltó ritka érdem. Ö azon kevesek egyike a lelkészi karból, kik egyházunk tanítóságát meg értették. És hogy épen Mohácsy Lajos lelkész űr értett meg légióként bennünket, az nekünk bíztató zálogul s különös örömünkre szolgál, mert világos bizonyítéka, hogy azon körnek, melyben ő még nemrégiben is működött, a tanügy s a tanítók iránt való jóindulatnak oly üdítő gazdag forrása buzog, mely bennünket, tanítókat felemel s örök hálára kötelez, melynek tudatában egyházunk s a tanügy érdekében lelkesedve viselnők el még akár a — halált is. Aki pedig ez üdítő forrás közelében volt s annak vizöből ivott, annak lehullott szeméről azon hályog, mely a tanítók megértésének akadályát képezi. Ezt Mohácsy Lajos uron kívül más oly egyéneknél is éreztük, kiknek szintén volt alkalmuk ama forrás bűvös köreben működhetni. És hogy ez valóban igy van, legjobban bizonyítja azon tény, hogy a forrás üdítő hatását már közvetlenül is számtalanszor volt szerencsénk tapasztalni és élvezni. Ez a meg nem értés, félreértés, elértés, vagy megérteni nem akarás mennyi sok kellemetlenségnek előidézője s mennyi sok jobb sorsra érdemes ügynek sírásója. Mert nem hiszem, nem híhetem, hogy a lelkészi kar valamennyi tagja ne volna eltelve a tanítók iránt való jószándékkal; viszont azt sem, hogy a tanítókban ne volna meg lelkészeik iránt való jószándék. És ha mégis mutatkoznak némely viszálykodások, azok rendesen a meg nem értésből, származnak. Igen örülünk tehát ha találkozik egy oly fennkölt egyén, mint Mohácsy Lajos lelkész úr, ki észrevette a mai kor követelményeinek jelét s a tanítók megértésére nemosak törekedett, de azokat meg is értette. Akik pedig e bűvös forrástól tán szándékosan is távol tartják magukat, hiába beszélnek népszerűség hajhászásról, hiába takargatják, szépít-
