Evangélikus Népiskola, 1907
1907 / 2. szám - Beyer Theophil: A nevelési eszmény Luthernek "A keresztyén ember szabadságáról" című irata alapján
49 oktatásánál nem elégedhetünk meg csupán csakerköcsi oktatással, hanem elengedhetetlen követelmény, hogy az oktatás esetről esetre a személyes hitbeli tambizonyságtétellé váljék, ha általa a tanítványok szivét megragadni és az élő hitre készségessé tenni kivánjuk. Eddig Luther iratának első része, melynek alapeszméjét Luther ezekbe a szavakba foglalta össze: A keresztyén ember mindeneknek szabad ura és nincsen senkinek alája vetve. Az irat ezen részének paedagogiai eredményét ekkép fogla hatjuk össze: A nevelés eszménye a keresztyén ember, ki hite által a törvény terhétől és átkától megszabadult olyképen, hogy Isten igéjére epit és az evangeliomra vetett bizalma következtében Krisztussal egyesül, úgy hogy Krisztusban Isten bizalmának részesévé, igy minden dolog felett való uralomra és királyi papságra jut. Látni való hogy Luther irata eddig tisztán a személyes élet terén mozog s így mondhatjuk irata ezen részében csak az ember belső életet felölelő nevelési eszményt nyújt, tehát oly eszményt, mely arra van hivatva, hogy teljesen önálló személyiségeket teremtsen. És nem is lehet kétséges, hogy ez az a cél, melyre a nevelésnek törekednie kell; önálló sajátos jellemek, nem sablonemberek képzésére. Azonfelül ez a nevelési eszmény a legtágabb értelemben vitt önnevelésnek veti megalapját, mert életteljes és életerős. A nevelésnek és művelésnek esetről esetre elért fokozatáról magasabbra utalja az embert; a gazdagsága tudatának növekvésével öregbedik ez erénynek mélysége és tartalma is. Az ember nem jut el életében arra a fokozatra, amelyen ezt az eszményt mint meghaladott álláspontot, mint végleg teljesitett feladatot maga mögött hagyná; kivan zárva hogy az ember ezt mondhatná: elértem immár, — mert az élet változatos sorsa újabb meg újabb próbára teszi őt. És ez azért van így, mert ez az esemény nem csak nevelési hanem, a szót szoros értelemben véve, életeszmény és mint ilyen bizonyul a nevelés egyedül igaz eszményének. De az eddigiek után talán új benyomásunk, hogy ez csakis a hitnek és nem egyúttal az életnek eszménye. Azonban hátra van még ez iratnak második része és ez befogja bizonyítani, hogy a hitnek Luther által vázolt eszménye — fentjelzett ellenvetéssel számolok — egyúttal az élet eszményének íog bizonyúlni az élet adott valóságai, visszonyai között is. Hadd jusson itt maga Luther szóhoz; „Most térjünk át a másik részre, a külső emberre. Itt meg akartunk felelni mindazoknak, akik az imént mondottakon meg- botránkozva így szólnak: „No hát, ha a hit minden s magában elégséges arra, hogy minket kegyesekké tegyen, mire való akkor a jó cselekedetek ? Hiszen akkor el is lehetünk nélküle!* Nem úgy, édes atyám fia! Igazad volna, ha te merőben benső ember és egészen lelki és benső sény volnál: ámde arról szó se lehet az utolsó napig, úgy van és ügy is marad, hogy a földön csak kezdjük és folytatjuk azt, a mi a más világon éri el a tökéletességet. Azért beszél az apostol „primitia Spirituszról, vagyis „a lélek zsengéjéről“. Miért is ide vág az, amit
