Evangélikus Népiskola, 1907
1907 / 7-8. szám - Magyari Miklós: Síri beszéd Szollár István fölött
190 Síri beszéd. Id. Szollár István kővágóőrsi tanító, egyházmegyei népiskolai bizottsági jegyző felett, f 1907 ápril 28 Búcsúzéhoz búcsúzni jöttünk ! . . . Mert a síron innen veled soha többé nem találkozunk, nem eresztünk el addig, mig el nem mondjuk, ami nekünk fáj, hogy fájdalmunk legyen szemfedőd s áldásunk nyugvó helyed: hadd aludd boldogan az öröklét álmát, mig hitünk szerint a feltámadás reggelén, megeleveníti porainkat Istenünk! . . . * * * Hosszú tél után tavaszt vártál, enyhe tavaszt, midőn a tavaszi lég szárnyain sietve jön el hozzád Gileád balzsama. . . . De nem jött el, megelőzte a setét szárnyú angyal, nyíló virág helyett Inaivá fáklyát hozva kezében számodra. Nem jött földi tavasz, tán azért, mert a kertben, ahol munkálkodtál, tavasz volt neked mindig. . . . Kert volt, a gyermeki szivek ; virág bennük: a hit, az ismeret, amelyet mindig híven ápolál, gondo- zál. . . . Sírba zárják veled a régi gárda tagját, ki szolgálatban immár a legutolsó, de a kötelesség teljesítésben mindig a legelsők között valál, mert egy büszkeséged volt: az az iskola, egy irányelved: a hűség s hűséged nyomán legszebb jutalmad : a nyugodt öntudat. Bár meghaltál, de élsz családod szivében. Drágagyöngyfüzérként fűzte át szived tieid szivét abban a gyengéd figyelemben, a hűség ama gondozásában, a mellyel — mint tehetéd — munkálád javukat. Élsz az egyházmegye évkönyveiben, melyekuek lapjain fényes keretbe foglalja képedet a fáradhatlan szorgalom, amelyet te neveltél, amely előtt szorgalommal párosult, ritka szellemi tehetséggel, szép tekintélyt, közbe- csülést szereztél magadnak és ha egy-egy köny csillámlik most a válás percében a szemekben : a jó tanító, a jó vezér, a jó barát emléke iránti hálaköny az! , . . Ember voltál . . . lehettek hibáid, mert örökké igaza van a klasz- szikus költőnek : nemo nascitur sine culpis — senkisem születik vétek nélkül! . . . A napban is vannak foltok, de a nap fénye túlragyogja foltjaitX . . . Szivjóságod, őszinte lelked, baráti érzelmeid, kötelességtudásod volt az a fény, mely ragyogásával elfedé emberi gyarlóságodat. Sajnálva nélkülözünk ma]d, ha időmként összejövünk, intézni az egyházmegye tanügyét. Keressük majd, de nem találjuk azt, ki a csüg- gedésben lelkesítői tudott, ki mindent felölelő tudással szakavatottan
