Evangélikus Népiskola, 1907
1907 / 5-6. szám - Nyilttér
165 számításból, és ezért vállalkozott a predikálásra gondolva, ha esetleg vajarni díjazás jut, ő is részt követelhessen. — Ezt bizonyítja azon körülmény, hogy utóbb csakugyan követelt részt, bár csak mint kise gitő segédkezett de nem a kántortól kérte azt, aki neki kérelmére a teendőt átengedte, hanem fent említett módon az esperes úrtól. Da még inkább szól a feltevés valószínűsége mellett azon körülmény, hogy mióta az osztálytanító úr a neki odaítélt díjrészletet felvette, azóta — értesülésem szerint — a kántornak nem segédkezik, de, mi több azóta templomba sem jár, kétségen kívül, mivel most már nem számíthat különös díjra. Az az eljárás tehát, hogy a kezdő tanító a régi szolga rovására előnyben részesíttetett nem a legjobhan vált be. Én azonban nem csodálkozom a kérdés ily elintézésén, hiszen általánosan elterjedt jelenség ez gyülekezeteinkben, hogy az új ember mindig kedvesebb a nép előtt ; annak még nem ismerik egyetlen emberi gyarlóságát sem ; sőt legutóbb ez elv már a törvényhozó testületbe is utat talált. A most tárgyalás alatt levő fizetésrendezési törvénjavaslat is jóval kedvezőbb a kezdő, mint az idősebb tanítókra nézve. Visszatérve tárgyunkhoz, osztálytanító úrnak kérdésére az elmondottak alapján csak azt válaszolhatom, ha megvárta volna, mig akár a kántor, akár a hitközség helyettesítési fáradsága valami dijával megkínálja, úgy azt bátran elfogadhatta volna. A most követett eljárását azonban az említett okoknál fogva helytelennek tartom. Knabel kartárs úr válaszára megjegyzem a következőket. Téved midő azt hiszi, hogy egyházmegyénkben az osztálytanítók nem kapnak díjazást azért, ha dijlevelükben köteleztetnek a kántort szükség esetén helyettesíteni, csakhogy e dij épen az osztálytanítók érdekében nincs külön felemlitve. Ugyanazon tévedésén alapszik azon felkiáltása, hogy szeretné látni, mit szólna hozzá kántor uram ha rósz időben, midőn a sár fölül folyik a csizmába, ingyen kellene helyettesítenie. Hát kedves kartárs űr, hiszen annak előtte, t. i. mikor kezdő tanítók voltunk, mi voltunk azon állásokban, amelyekben most önök fiatalok vannak, ha nem is épen Szárazdon, és előbb, vagy utóbb majd önök jutnak a mi mostani helyünkre. Csakhogy a mi fizetésünk akkor nem volt több 100—120 írtnál, mihez járult egy kis szoba és ellátás, vagy csak élelmezés. Némely helyen volt 250—300 írt, egy szoba és egyéb semmi, de ezért mindeniknek a dijlevelében benne volt akkor is, hogy ezen fizetésért tartozik — — — tanítani és a kántort helyettesíteni, vagy épen: a kántornak segédkezni, még pedig bármi külön dij nélkül. Jártuk biz mi is azt a nagy sárt temetéskor helyettesítve a kántort és énekeltünk a hogy tudtunk, a mennyit kellett, azonban a stólát a kántor tette el, mert ez az ő fizétésének egy részét képezte, a mi fizetésünk pedig a mi dijlevelünkben volt körülírva. Én 9 évig működ- "tem ily állásokban; egy helyen 3 évig, mondhatnám, az összes kántori teendőket végeztem, máshol egy éven át felváltva a kántori
