Evangélikus Népiskola, 1907
1907 / 5-6. szám - Tárca
161 Ciprus lombok. Szollár István kővágóeőrsi ev. tanító emlékezetére.*) Mindenható Isten, Te küldesz zivatart, Amely zúgásával betölt hegyet s völgyet, Mely útjában letör, bár csak percekig tart, — Kis nyíló virágot és óriás tölgyet. Tetszésednek enged a halál viharja, Mely előtt a kisded, a férfiú s a vén Porba hull, ha lesújt rettenetes karja S vérző sebeket üt a gyászolók szivén. Feltámadt köztünk is a halá'nak szele S kidőlt egy családnak fentartó oszlopa, Üres lesz a férjnek és apának helye, .... Atyánk te légy a bús családnak gyámola. A gyermek seregnek lelkes oktatója Oly korán itthagyta munkássága terét, Kihullott kezéből az eszmék zászlója, .... Egy egész nemzedék áldja dicső nevét! Letette a fegyvert a közügy harcosa, Sirassátok meg az önzetlen bajnokot, Őt rút haszonlesés nem vezette soha, A szent igazságtól el nem tántorodott. Erős volt a hite, .... a tenger sziklája Nyugodtan nézi a haboknak ostromát, Őt sem törte meg a csalódások árja Jóbi türelemmel megállta a próbát. A nemes kebelből kialudt az élet, Koporsója mellett zokog a kegyelet, Porrésze a hideg sir ölébe tér meg, Fel nem támaszthatja a köny, a szeretet. Hol késik jutalma a nemes küzdésnek, Hol van a hűségnek ígért koronája ? Vándorok vagyunk itt, . . . napjaink enyésznek, A halál kopogtat, . . . s véget ér a pálya. Némuljon a kétely, éledjen a remény : A lélek eget kér, csak a test lesz földdé, A mennyben koszorút nyer a küzdés s erény, Utt örömünk napja nem nyugszik le többé. Távozol a minden halandóknak utján, De el nem feledünk, élni fog emléked, Magasztos pályádat nemesen megfutván, Megváltónk a mennyben koronát nyújt néked ! Nagy Lajos, szentalfai evang. lelkész. *) Elmondatott Kövágőeörsön 1907. ápril 30-án Szollár István tanító temetésén.
