Evangélikus Népiskola, 1907
1907 / 5-6. szám - Tárca
157 az őszinte becsületes és megbízható ember, mint a más felekezet- beliek közt. — Ez természetszerű eredménye azon viszonynak, amely a gyarló embert a protestantismus tanítása szerint a mindenható Atyához fűzi. A protestáns ember a lelkiismeretszabadságnál fogva a szív érzületére, a jellemre helyezi a fősulyt. Nem külsőségekben, hanem a lelki élet őszinte, ném tettetett tisztaságában (mivel az Isten előtt nem lehet alakoskodní) imádja Istenét. Nem áldozatokkal, hanem az erkölcsi törvények iránti hódolattal lép az oltár elé. Ez a gondolkodásmód vezeti őt arra a bölcseségre, miszerint ne világi javakban — értve ezek alatt vagyont, rangot, hatalmat, dicsőséget, élvezeteket és más efféléket — hanem eszmék szeretetében keresse legfőbb öröméi. Ezen elv magvait igyekezünk mi elhinteni népünk lelkében. Arra irányítjuk az emberek figyelmét, hogy nyissák meg szivüket a családiasság, barátság, emberszeretet, istenes élet örömeinek. Erezzék át, mennyivel édesebb, állandóbb, tisztább és a mi fődolog: megnyugtatóbb örömök ezek, mint amit a világi javak nyújthatnak. Azon vagyunk, hogy híveink a mindennapi élet eseményei közt úgyszólván testi szemeikkel lássák a kétségbevonhatlan és bizonyításra nem szoruló tényt, miszerint az eszmék szolgálata, vagy ami mind azt magában foglalja, egy szóval; a vallásosság létfentartó erő; ellenben a bálványimádás feltartóztathatlan pusztulás csíráit hordja méhében. Ezt az elvet kell hirdetni a világnak, ez az elv hassa át az egész társadalmat, az egyeseket és mindenféle egyesületet, az egyházakat és az államokat. Azt hiszem, a politikai világban és az egyházak életében is csak akkor lesz béke és nyugalom ; az egyháziatlanság, meg az államellenes törekvések is akkor szűnnek meg, ha úgy az egyházak, mint az államok ahelyett, hogy „milliók egyért* elvét követve saját hatalmuk gyarapítását tartanák szem előtt, az emberszeretetnek, Istenfiúságnak azon elvét fogadják el vezérül, miszerint „mindnyájan egyért és minden egyes mindnyájáért“ és oly hiven, oly lelkiismeretességgel felelnek meg isteni rendeltetésüknek, hogy minden egyháztag, minden honpolgár hálatelt kebellel gondolhasson azon jótéteményekre, a melyek millióknak egy célra egyesüléséből reá és minden egyénre háromlanak. — Szívesen elismerem, kedves tanító úr, hogy a közéletnek ez a képe, melyet most rajzolt, valóban szemgyönyörködhető látvány, de nem mulaszthatom el megjegyezni, hogy nézetem szerint annak a — megvallom — nagyon szép elvnek : „mindnyájan egyért és egy mindnyájáért“ felismeréséhez és elfogadásához semmi egyéb, csak értelmi felvilágosodás szükséges. Majd ha egykor, valaha, Isten tudja mikor oly okosak lesznek az emberek, hogy belátják az engedékenységnek, az ellentétek békés kiegyenlítésének előnyét a hadviselés felett, akkor, hiszem, hogy egész társadalmi életünkben helyre áll
